Légiósok

Németh gólja még az egy ponthoz is kevés volt

Hiába szerezte meg már a második percben a vezetést az al-Garafa, a hazaiak háromszor válaszoltak.

Elrajtolt csütörtök délután a katari bajnokság, ahol a Németh Krisztiánnal a soraiban felálló al-Garafa az al-Ahli Dohánál vendégeskedett. Jól indult a mérkőzés a magyar csatár számára, a harmadik percben egy gyönyörű fejesgóllal vette be az ellenfél kapuját, ezzel 1-0-ra vezetett az al-Garafa.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, az ötödik percben már jött is az egyenlítés hazai részről, majd három perccel később még egy gólt kaptak Némethék, ezzel pedig már az al-Ahli Doha vezetett 2-1-re. Mindkét hazai gól hasonló szituációból született, a vendégek bal oldalát verték meg a támadók, a centerezés után pedig ziccerből büntetett kétszer Abdullah.

A második játékrész utolsó negyedórájára még felélénkültek az események. A 75. percben kétgólosra növelte Jabbari a dohaiak előnyét, a 93. percben pedig Vladimir Weiss csökkentette az al-Garafa hátrányát. Ekkor még három perc a vendégek rendelkezésére állt a döntetlen kiharcolásához, de nem nekik, hanem a pályaválasztó együttesnek sikerült újabb gólt elérni, amivel kialakították a 4-2-es végeredményt.

Olvasói sztorik