Légiósok

Litauszki: kiszorultam a kezdőből, de nem hagyom magam

A hétvégén már a tartalékcsapatban játszott a középhátvéd, miután az edzője más játékosok mellett tette le a voksát.

Litauszki Róbert a nyáron vágott bele a lengyel kalandba, a középhátvéd az Újpestből igazolt a Cracoviába. Jól indult a külföldi karrierje, rögtön kezdőként bizonyíthatott az első bajnokin, majd a második fordulóban nagyot hibázott, csapata pedig kikapott. A 26 éves védő ezután a hetedik fordulóig a kispadon töltötte a meccseket, legutóbb, a nyolcadik körben pedig már a keretbe sem került be. A mellőzött játékos a Rangadónak beszélt jelenlegi helyzetéről.

– Teljesen egészséges vagyok, szakmai döntés miatt nem kerültem be a hétvégi keretbe. A vezetőedzővel nem beszéltünk erről, sajnos nem egyszerű a helyzetem, kiszorultam a kezdőből, aztán pedig időközben igazoltunk is egy középhátvédet, aki, úgy látszik, szintén elém került a sorban. Természetesen nem fogadom el a jelenlegi állapotot, de sajnos most ez van, teszem tovább a dolgomat, és meglátjuk, mi történik a közeljövőben, a foci kiszámíthatatlan – mondta szomorúan Litauszki.

Az új vetélytársa, Piotr Malarczyk, augusztus 31-én került a Cracoviához ingyen az angol másodosztályú Ipswich Town együttesétől. Malarczyk korábban végigjárta a lengyel utánpótlás-válogatottakat, 2015 nyarán pedig a Korona Kielcétől került Angliába. A 25 éves védő a legutóbbi bajnokin már be is mutatkozott új csapatában, a 27. percben őt állította be az edző a sérülést szenvedő Wolakiewicz helyére.

– Nem volt előjele ennek az új igazolásnak, meglepődtem az érkezésén. Igazoltunk egy harmadik bal oldali védőt is, annak ellenére, hogy nem sokkal ezelőtt ugyanerre a posztra már érkezett egy játékos. Szintén erre is csak azt tudom mondani, hogy meglepő volt számomra, de ez van, így kell tovább dolgozni. Hogy pontosan milyen súlyos Wolakiewicz sérülése, az a napokban derül ki az MR-vizsgálat után. Természetesen nem kívánok senkinek, így neki sem sérülést, remélem semmi komoly problémája nincsen, nem így akarok bekerülni a csapatba – folytatta a magyar játékos, majd arról is beszélt, milyen lehetőségei vannak arra, hogy bebizonyítsa, a kezdőben a helye.

– A kupából sajnos már kiestünk az első fordulóban, így ott már nem bizonyíthatok. A válogatott szünetben volt felkészülési mérkőzésünk az MKS Nowa Proszowianka ellen, ahol a félidőben álltam be, illetve előző hétvégén a tartalékcsapatnál szerepeltem. Az azonban csak arra volt hasznos, hogy legalább játszhattam egy jót, nem igazán tett próbára, hiszen sokkal alacsonyabb osztályú meccs volt. Nehéz ez nekem, nem tudom, hogy hol bizonyíthatnék. Meccsen lenne a legegyszerűbb, hiszen szezon közben az edzéseken nehéz olyat mutatni, amivel felhívhatom magamra a figyelmet. Úgy látom, az edző letette a voksát más játékosok mellett a posztomon, de én nem akarok ebbe beletörődni. Edzek becsülettel, hogy amikor majd megkapom az esélyt, készen álljak a bizonyításra – zárta a honlapunknak adott nyilatkozatát Litauszki Róbert.

Olvasói sztorik