Légiósok

Szalai Ádám „főnixként támadt fel hamvaiból”

21 hónap után talált be a Bundesligában a magyar csatár.

Régen látott esemény történt a hétvégén a Bundesligában: Szalai Ádám gólt szerzett. A Hoffenheim magyar csatára legutóbb 2014 decemberében volt eredményes a német bajnokságban, vagyis 21 hónappal ezelőtt. Nem véletlen, hogy a német Bild külön cikket szentelt neki.

– Főnixként támadt fel hamvaiból. Senki nem számolt vele, de 4-3 után ő egyenlített. Micsoda visszatérés! Egy évvel ezelőtt a Hoffenheim meg akart tőle szabadulni. Legtöbbször a meccskeretbe sem nevezték. A második félévben kölcsönadták a Hannovernek – fogalmazott a lap, majd idézte Szalait.

– Bár senki nem tudta mi van velem, én mindig úgy gondoltam, Isten majd eldönti, mi a legjobb a számomra. Hozzáállásommal és kemény munkámmal visszaverekedtem magam a keretbe – nyilatkozta válogatott csatárunk.

Szalait még annak a Mainznak a trénere is méltatta, amely ellen 4-1-ről végül épp az ő góljával állt fel és szerzett pontot a Hoffenheim. Nagelsmann így fogalmazott:

– Keményen edzett, a meccsen pedig az első másodperctől kezdve küzdött. Jó mentalitást vitt a Hoffenheimbe – nyilatkozta a mainzi tréner.

A Hoffenheim a mainzi Bussmann kiállítását követően 4-1-ről állt fel és csípett el pontot, ezzel két fordulót követően két ponttal áll.

Olvasói sztorik