Légiósok

Dárdai: maradjunk a realitások talaján

A berlini szurkolók máris a bajnoki cím várományosaként tekintenek kedvenceikre.

Még soha nem kezdte két győzelemmel a Bundesligát a Hertha BSC, de a Freiburg és az Ingolstadt elleni sikereknek köszönhetően most ez is összejött.

Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője különösen elégedett Julian Schieber teljesítményével, aki februárban tért vissza térd- majd bokasérülése miatti egyéves kihagyást követően. Az első és a második fordulóban is csak a hajrában állt be csereként, de mindkét alkalommal nagyon fontos gólt szerzett.

A magyar edző két héttel ezelőtt berohant a pályára, úgy ünnepelt, és természetesen szombaton is megtapsolta 27 éves középcsatárát. Mint a sajtótájékoztatón megjegyezte: csodálatos kombináció után született a második találatuk. Hangsúlyozta: Schieber szorgalmasan edz, és biztosan eljön majd az ideje, hogy többet játszhasson. „Mindannyian büszkék vagyunk, hogy visszatért és segít nekünk.”

„Mindig a tudásunk legjavát kell nyújtanunk, és ez ma remek csapatmunkával sikerült. Minden dicséretet megérdemel a társaság, hiszen elértük, amit akartunk” – közölte Dárdai.

A berlini szurkolók már a bajnoki cím egyik várományosát látják kedvenceikben, de a magyar edző figyelmeztette őket: maradjanak a realitások talaján!

Olvasói sztorik