Légiósok

Koman: jól érzem magam, de még ennél is jobb leszek

A török bajnokság légiósát lenyűgözték a klub drukkerei.

Koman Vladimir júliusban tette át a székhelyét Diósgyőrből a török élvonalban szereplő Adanasporhoz. A magyar középpályásról azóta keveset hallani, nem igazán kíván nyilatkozni, most azonban a klub hivatalos honlapjával kivételt tett, és beszélt az első tapasztalatairól.

– Ha egy játékost ilyen mértékben tiszteli, és ennyire meg akarja szerezni egy klub, akkor lehetetlen nemet mondani a megkeresésnek, és én is pont ezek miatt igazoltam az Adanasporhoz – kezdte a 36-szoros válogatott játékos, aki eddig mindkét török élvonalbeli meccsén kezdőként kapott lehetőséget. – Mindenki nagyon barátságosan és szeretettel fogadott, nagyon jól kijövök az itteni emberekkel. Boldog vagyok itt, és az a célom, hogy a legjobbamat nyújtsam a pályán. Fantasztikus volt az a hangulat, amit a szurkolók az első meccsen teremtettek. Folyamatosan buzdítottak minket, nem álltak le egy percre sem. Nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor kifutottunk a stadion gyepére. Óriási volt, ahogyan fogadtak bennünket a drukkerek. Egyelőre minden jól megy, de azt még nem mondhatom, hogy 100 %-os lenne a formám, hiszen új csapathoz kerültem. Láthatnak még ettől jobb Komant is a fanatikusok – olvasható az Adanaspor Twitter-oldalán a magyar játékos nyilatkozata.

Olvasói sztorik