Légiósok

Újabb világklasszissal játszhat együtt Vadócz

Az Indiába igazoló légiós figyelmeztet: a világ többi pontján is tudnak focizni, így Feröeren is.

Mint arról már szó esett, a negyvenszeres válogatott középpályás, Vadócz Krisztián az indiai bajnokságban folytatja pályafutását. Az előző idényt Ausztráliában töltötte a Perth Glory együttesénél, most a Goal Magyarországnak adott interjútúj klubjáról és az indiai erőviszonyokról.

– Az indiai Szuperligában játszom, amelyben összesen nyolc csapat van. Itt is van több osztály, van első osztályú bajnokság is, mint otthon az NB I, de ez a Szuperliga mindezek felett van, egy úgynevezett elit liga. Indiában az a szabály, hogy minden csapat tíz plusz egy légióst igazolhat, ez a plusz egy játékos, az úgynevezett marquee pedig egy komoly, nemzetközi szinten is ismert játékos. Az indiai foci nagyon gyorsan fejlődik, igaz taktikailag még le vannak maradva, erőnlétileg viszont nagyon jók, belemennek mindenbe, ütköznek, nem féltik magukat és technikailag is elég ügyesek. Lassan két hete játszom együtt egy indiai csapattársammal, de még nem sikerült rájönnöm, hogy bal- vagy jobblábas, annyira jól bánik mindkét lábával a labdával – mondta Vadócz Krisztián, a Mumbai City játékosa.

Mint kiderült, a korábbi pletykák igaznak bizonyultak: nem kis név lesz a csapattársa, egy igazi klasszist igazolnak a plusz egy helyre.

– Diego Forlán, az uruguayi klasszis – válaszolta a kérdésre Vadócz. – Jelenleg még tőlünk külön készül és majd Mumbai-ban, a bajnokság kezdetekor csatlakozik hozzánk. Korábban a Pune City-nél a francia David Trezeguet volt a marquee játékosunk. Sőt, a Mumbai Citynek Nicholas Anelka volt az edzője a múlt évben, de mivel nem hozta a várt eredményeket, a klub vezetése most egy Costa Rica-i edzőnek szavazott bizalmat, aki korábban a hazájában szövetségi kapitány is volt. Emellett idén ugyancsak Indiában fog játszani a portugál Helder Postiga vagy éppen a brazil Lúcio is.

A játékost a magyar fociról, illetve a válogatottról is kérdezték.

– Magyarországról nézve azt hisszük sokszor, hogy mi tudunk játszani, elég technikásak vagyunk, viszont azt kell mondjam – hiszen elég sok bajnokságban fociztam már –, hogy a világ más részein igenis tudnak focizni. Megtanulták, folyamatosan fejlődnek. A magyar válogatott fantasztikus eredménye az Eb-n sajnos nem változtatja meg a mindennapi viszonyokat otthon. A nemzeti tizenegy annak köszönhette a sikerét, hogy stabilak voltunk, eredményben kihoztuk a maximumot, a vártnál jobban teljesítettek a fiúk. Ebből lehet hosszú távon építkezni, de ez nem fog egyik napról a másikra szurkolókat és nemzetközi szintű eredményeket hozni a klubcsapatainknál. Storckéknak pedig itt az újabb nehéz falat, a Feröer elleni selejtező, ami roppant nehéz erőpróba lesz, mert a feröeriek is megtanultak időközben focizni, úgyhogy nem szabad őket félvállról venni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik