Légiósok

Légióskörkép: Koman ismét sokat játszott

Bogdánék megint kikaptak, de Tőzsér nem vett részt a QPR sikerében.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Megyeri Balázs védte a Greuther Fürth kapuját a német másodosztály harmadik fordulójában. Az együttes 3-2-re nyert az Erzgebirge Aue ellen úgy, hogy a meccs elején rontott büntető ellenére már 2-0-ra vezetett a második félidő harmadik percétől. Simon Krisztián még lábadozik, nem kapott helyet az 1860 München keretében, mely a Karlsruhe otthonában játszott 0-0-t a Bundesliga 2-ben.

Bese Barnabás kapufás gólpasszal debütált a francia Le Havre színeiben – a másodosztályú bajnokság ötödik fordulójában a csapat a még nyeretlen Red Star vendége volt és 0-0-s döntetlent játszott. A magyar hátvéd mind a 90 percet a pályán töltötte.

A lengyel első osztály hetedik fordulójában Gyurcsó Ádám csapata, a Pogon Szczecin a Litauszki Róbertet is soraiban tudó Cracovia Krakówot fogadta – két nyolcpontos együttes csapott össze. A korábbi Videoton-szélső végigjátszotta a találkozót, de Litauszkinak ezúttal sem jutott szerep. A végeredmény a hazaiak kései góljával 1-1 lett.

A német Bundesliga nyitófordulójában Huszti Szabolcs együttese, az Eintracht Frankfurt a Schalke 04 ellen kezdett hazai közönsége előtt. A magyar szélső kezdett, de az 56. percben lecserélték. Előtte azonban győztes gólpasszt adott a később tizenegyest is hibázó Alex Meiernek. A Frankfurt 1-0-ra győzött.

A Kleinheisler Lászlót – kölcsönben – foglalkoztató SV Darmstadt 98 az 1.FC Köln vendége volt, a kaotikus találkozó előbb félbeszakadt, majd jégeső verte a pályát. “Scholes” kezdőként 86 percet kapott, amikor is sérülés miatt le kellett cserélni. A hazaiak érvényesítették a papírformát és 2-0-ra győztek.

Az angol másodosztály (The Championship) ötödik fordulójában Bogdán Ádám csapata, a Wigan Athletic a Tőzsér Dánielt mellőző, legutóbbi két meccsén vereséget szenvedő Queens Park Rangerst fogadta. A Tőzsért a keretbe sem nevező QPR végül 1-0-ra nyert, kapusunk végig védte a találkozót.

Vécsei Bálint és a Lugano a Lausanne ellen készült a svájci bajnokság hatodik fordulójában. A találkozó 1-1-el ért véget, Vécseit a 65. percben cserélte le Andrea Manzo, a csapat edzője.

Koman Vladimir kezdőként debütált az Adanasporban az első fordulóban. A török csapat a második körben a Kasimpasa vendégeként javíthatta ki vereségét. Ez csak részben sikerült, mert a találkozó 1-1-el zárult, Koman Vladimirt a 90. percben cserélték le. A másik oldalt Otigba Kenneth végig pályán volt.

A forduló előtt a harmadik helyen állt a Priskin Tamást is soraiban tudó Slovan Bratislava, mely a szlovák bajnokság hetedik fordulójában a Trnava vendége volt. A meccs 0-0-s döntetlennel ért véget, válogatott csatárunk végig pályán volt, a 17. percben sárga lapot kapott.

Zsótér Donát együttese, a belga élvonalban szereplő Sint-Truidense a Kortrijk ellen meccselt a bajnokság ötödik fordulójában. A magyar szélsőt a keretbe sem nevező hazaiak 2-1-es vereséget szenvedtek.

Az olasz harmadosztály (Lega Pro) B-csoportjában Forgács Dávid klubja, az Ancona a Mantovát fogadta a nyitófordulóban. A magyar játékos kezdőként 79 percet kapott, csapata viszont 1-0-s vereséget szenvedett.

Olvasói sztorik