Légiósok

Futács 30 ezer vérmes horvát szurkoló előtt lőheti EL-főtáblára a Hajdukot

Futács Márkó a hétvégén játszotta első tétmeccsét tavaly őszi súlyos térdsérülése óta. Mint ismert, az egyszeres magyar válogatott támadó a nyáron a török Mersintől a horvát Hajduk Splithez szerződött, melynek színeiben a hétvégén a Rijeka ellen kapott harminc percet.

– Nem volt rossz ahhoz képest, hogy tíz hónap után az első tétmérkőzésemet játszottam – kezdte Futács Márkó a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Óvatos voltam még a térdem miatt, és azt mondják, hogy néhány hónapig ez még így is lesz. Én bízom benne, hogy ez mérkőzésről-mérkőzésre gyengülni fog, és egyre bátrabban tudok majd játszani.

A Hajduk Split együttese az Európa Ligában is érdekelt, a play-off utolsó fordulójában ráadásul a tét a csoportkörbe kerülés. Futács csapata 2-1-es hátrányból várja a csütörtöki, hazai visszavágót az izraeli Maccabi Tel Aviv ellen.

– Nem vagyunk esélytelenek. Az egész csapat mindent fel akar rakni erre a mérkőzésre. Nagyon várjuk a találkozót, és ez akár a klub számára is egy történelmi esemény lehet. Az edző is kiemelte, hogy nem szabad gólt kapnunk, mert akkor nehéz helyzetbe kerülünk. Kíváncsian várom, hogy mi lesz taktika és hogyan fogunk nekimenni az ellenfélnek. Bízom benne, hogy egy félórát ismét tudok játszani. Egy ilyen topmeccsre teltház, 30 ezer néző biztosan várható. A Torcida-ultracsoport elég kemény srácokból áll, biztosan ismét nagyszerű hangulatot varázsolnak a stadionba.

Olvasói sztorik