Légiósok bajnokok ligája

Nincs eredményesebb magyar Nikolicsnál a BL-selejtezők történetében

Kovács Péter és Tököli Attila remeklését is felülmúlta már a Legia támadója.

Nikolics Nemanja büntetőből szerzett góljával jutott előnyhöz a Legia Warszawa a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körének első mérkőzésén, és végül 2-0-ra nyert az ír Dundalk otthonában szerda este. A magyar válogatott támadója immár ötödik gólját lőtte a lengyel csapat BL-menetelése során, amivel holtversenyben áll a selejtező góllövőlistájának élén.

Nem mostanában fordult elő, hogy honi játékossal kezdődik a Bajnokok Ligája mesterlövészeinek sora – megnéztük, kik voltak a legeredményesebb magyarok az elmúlt években, és hozzájuk képest miként teljesített Nikolics.

Tavaly a selejtezőkben Gyurcsó Ádám volt a legeredményesebb hazánk fia: a Videoton támadójaként kétszer talált be. A 2013–2014-es idényben szintén kettő gólt jegyzett a selejtezők során Szalai Ádám, aki akkor a német Schalkét segítette a BL-csoportkörhöz, és szintén két gólig jutott Lencse László 2012 nyarán az izraeli Ironi Kiryat Smona színeiben.

Azt megelőzően a Debreceni VSC sikerévében (2009), a BL-csoportkörös szereplés alkalmával volt legalább kétgólos magyar játékos: Varga József hármat jegyzett a selejtezők során. A csoportkörben aztán Rudolf Gergely lett a legeredményesebb – kettőt lőtt a selejtezőkben szerzett egy gólja mellé –, és Czvitkovics Péter is betalált egyszer a csoportkörben is, csak úgy, mint a selejtezőkben.

Utóbbi játékosokat megelőzően a 2006–2007-es kiírásban volt gólszerzője a csoportkörnek – ha Nikolicsék továbbjutnak, és maradna a lengyel klubnál, akkor akár ő is csatlakozhat a szűk társasághoz –, méghozzá Juhász Roland személyében (akkor még Anderlcht-védőként). 2005 nyarán Halmosi Péter és Kerekes Zsombor két-két gólt szállítottak a Debrecennek, az előtte lévő selejtezős nyáron pedig Huszti Szabolcs duplázott még a Fradi színeiben. Szintén nagyon szép mutató: kettő gól állt Szabics Imre (VfB Stuttgart) neve mellett a 2003–2004-es csoportkört követően.

A 2001–2002-es szezon hozott utoljára hasonlóan gólerős magyar teljesítményt a selejtezők során: Kovács Péter a finn Haka Valkeakoski támadójaként négyig jutott, ezzel holtversenyben első lett. Tököli Attila szintén négy gólnál állt meg egy évvel korábban: a Dunaferr támadójának ez akkor a képzeletbeli második helyet jelentette a selejtezőkben, amin többek között Jan Kollerrel (Anderlecht) és Andrij Sevcsenkóval (AC Milan) osztozkodott. 1998 nyarán is négyig jutott a legjobb magyar a selejtezőkben: Sallói István holtversenyben végzett az élen a Beitar Jeruzsálem játékosaként – csapattársa, Hamar István kettőt jegyzett –, míg az újpesti Kovács Zoltán háromnál állt meg.

Illés Béla, Kuttor Attila és Preisinger Sándor két-két találattal segítették az MTK-t 1997-ben, míg a Ferencváros 1995-ös főtáblás szereplésében a magyar játékosok közül Lisztes Krisztián, Nyilas Elek és ifj. Albert Flórián is kettő-kettőt vállalt magára, csak úgy, mint a légiósok közül Goran Kopunovics.

Olvasói sztorik