Légiósok

Még két meccs, és Nikolics búcsút int?

Ha hinni lehet a lengyel sajtónak, a Gdynia elleni bajnoki és a Dundalkkal szembeni BL-visszavágó után szedi a sátorfáját, és elköszön Varsótól a magyar csatár.

A mór megtette a kötelességét, a mór mehet? Nagyon úgy fest, ez a helyzet Nikolics Nemanjával. Ahogy arról beszámoltunk, válogatott támadónk a hátán cipeli a Legia Warszawát, hiszen már öt találatnál jár a Bajnokok Ligája-selejtezőben.

Szörnyű hír lehet tehát a lengyel együttes szurkolóinak, hogy a gólkirály a hírek szerint már csak kétszer húzza magára a varsóiak mezét. „Csapás a Legiának, elveszti a mesterlövészét” – írta nemrég a fakt.pl című lengyel portál, amely úgy tudja, Nikolics a Dundalk elleni BL-selejtező visszavágóján int búcsút a varsói közönségnek.

Többször megírtuk már, hogy a hónapok óta szenzációs formában futballozó támadót az angol élvonalban szereplő Hull City hívja, a lap szerint napokon belül bejelentik Nikolics érkezését. A 28 esztendős játékosért állítólag 3.5 millió fontot fizet a Premier League-csapat.

Ha hinni lehet a lengyel sajtónak, a Gdynia elleni bajnok és a Dundalkkal szembeni BL-visszavágó után szedi a sátorfáját, és elköszön Varsótól a magyar csatár.

Olvasói sztorik