Légiósok

Dzsudzsák bevallotta, óriási hiba volt a PSV után Oroszországba szerződnie

A magyar szélső azt is elárulta, többször visszautasította az arabok ajánlatát, de végül nem volt más lehetősége...

Az Egyesült Arab Emirátusok-beli al-Vahda a múlt hétvégén jelentette be hivatalosan, hogy mindenben sikerült megállapodni a Bursasporral Dzsudzsák Balázs vételárát illetően, a magyar játékos pedig kedd este írta alá hivatalosan is új szerződését az arab együttesnél.

A Törökországból távozó szélső csütörtök reggel a Class FM Morning Show című műsorában nyilatkozott a klubváltásának okairól.

– Az al-Vahda már a franciaországi Európa-bajnokság előtt bejelentkezett értem, mindenáron a csapatukban akartak tudni, én azonban ezt elsőre visszautasítottam, hiszen abban bíztam, hogy egy sikeres Eb-szereplést követően lehetőségem lesz egy topbajnokságba igazolni. A célom a Bundesliga, és egyértelműen a Hertha volt, de ez sajnos elég korán kiderült, hogy nekik nincs annyi pénzük szerződtetni engem, így ez a lehetőség hamar kútba esett. Úgy vélem, Franciaországban jól ment a játék, biztos voltam benne, hogy lesz néhány ajánlatom – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs.

A játékos azt is elmondta, véleménye szerint a magyar és a török médiának is nagy szerepe volt abban a felhajtásban és az átigazolási mizériában, amin keresztül ment, hiszen sok álhír jelent meg róla.

– A Schalke és a Leverkusen valóban érdeklődött irántam, mindkét lehetőség komolynak tűnt, így még egyszer visszautasítottam az al-Vahdát. Szerda este azonban felhívtak azzal, hogy sajnálják, de nem sikerült megoldást találniuk, okokat nem említettek. Csütörtökön még egy utolsó esélyem lett volna Európában, az Olympiakosz Pireusz ötszázezer euróért egy évre kölcsönvett volna, egyúttal opciós joga lett volna arra, hogy a jövő nyáron megvásárolja a játékjogomat, ám a Bursaspornál ezt nem fogadták el. Valahol érthető is az ő szempontjukból, hiszen két ajánlat volt értem: az Olympiakosz fél-, az al-Vahda hárommillió eurót kínált, nem kell mondanom, melyik a jobb a törököknek, az én érdekeimet pedig egyáltalán nem nézték – folytatta a magyar focista a Class FM-en, majd egy olyan kijelentést is tett, amit eddig soha nem mondott ki.

– Sajnos be kell látnom, hogy a karrierem szempontjából nagyon rossz döntést hoztam a PSV utáni Oroszországba igazolásommal. Rengeteg pénzt fizettek értem, és nagyon-nagyon kimagasló teljesítmény kellett volna ahhoz, hogy onnan egy topbajnokságból keressenek meg. Ha ma visszagondolunk a menedzsmentemmel arra az időszakra, azt kell mondjam, nagy hibát követtünk el, hogy az Anzsi ajánlatát fogadtuk el – válaszolta őszintén Dzsudzsák Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.