Légiósok

Újra él a Schalke-vonal Dzsudzsáknál

Egy német lap szerint most már leigazolhatja őt a Bundesliga-csapat.

Nem titok, Dzsudzsák Balázs nagy eséllyel elhagyja a nyár folyamán a török Bursasport. A törökök elnöke hetek óta híreszteli a magyar válogatott játékos csapatváltását, és a hírek szerint érdeklődők is vannak: állítólag péntekig eldől, hogy a Dárdai Pál vezette Hertha BSC vagy az arab al-Vahda lesz-e a befutó, de egy német lap, a fussball.news egy korábbi opciót is emleget – újra.

A görög Olimpiakosz által is figyelt játékost ugyanis korábban a Schalke 04 is kinézte magának, ám akkor a klubmenedzser, Christian Heidel kategorikusan cáfolta, hogy egyeztettek volna a török vezetőkkel vagy Dzsudzsák Balázzsal. Azóta egyszer vetődött fel ismét a Schalke neve: amikor kiderült, hogy egyik kulcsjátékosát, Leroy Sanét a Machester City hívja – Dzsudzsák pedig megfelelő utódja lehetne.

Kedden aztán az angolok be is jelentették a húszéves támadó leigazolását, a fussball.news szerint így viszont megnyílt az út Dzsudzsák előtt, ugyanis a Schalke most egy „klasszis, gyors szélsőt” keres, aki „kitölti a Sané után keletkezett nagy ürességet” – ráadásul Sané átigazolási díja komoly büdzsét is biztosít a további transzferekhez.

Olvasói sztorik