Légiósok

Mervó: meg akarjuk nyerni az összes meccsünket

A magyar csatár meglepődött a sok új arcon a Slask edzésén.

A nyáron hosszas huzavona után került pont Mervó Bence ügye végére. A magyar csatár remek szezont futott az előző idényben a lengyel bajnokságban, ezért természetesen minden áron meg akarták tartani a Slask Wroclaw együttesénél, és végül sikerült is egyezségre jutni a Sionnal. A támadó az új idényben a legutóbbi, harmadik fordulóban lépett pályára először, rögtön kezdőként.

– Korábban kénytelen voltam egyedül edzeni, de múlt hét kedd óta már végre a csapattal vagyok. Örülök, hogy újra csatlakozhattam a társakhoz, lépésről-lépésre próbálok olyan formába kerülni, mint amilyenben a legutóbbi szezonban voltam. Szerencsére most már teljesen egészséges vagyok, így a hangsúly a kemény munkán van. Szombaton a Lechia Gdansk ellen játszunk, tudom, hogy a két csapat szurkolói jó barátságban vannak egymásnak. Remélem, hogy ismét nagyszerű hangulatot teremtenek a drukkerek, mi pedig remek show-val szórakoztatjuk őket. Kicsit meglepett, amikor sok új arccal találkoztam az edzésen, de aztán észrevettem, hogy nem alkalmi játékosokról van szó, az érkezők a csapat erősségei lehetnek. Erős, stabil együttesünk van, mentálisan is a topon vagyunk, meg akarjuk nyerni az összes mérkőzésünket. Szeretnék a győzelmekhez jó teljesítménnyel hozzájárulni, de számomra a csapat az első, aztán pedig az egyéni célok – nyilatkozta Mervó Bence a Slask hivataloshonlapjának.

Olvasói sztorik