Légiósok

Az olasz első osztályból hívják Guzmicsot

Lengyel sajtóhírek szerint már meg is tette az ajánlatát a Pescara.

A gazetakrakowska.pl honlap szerint az olasz élvonalba frissen feljutó Pescara Calcio együttese félmillió eurós ajánlatot tett a krakkói Wislának Guzmics Richárdért.

A magyar védő Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével sok klub figyelmét felhívta magára. Korábban szóba került a neve német és román csapatnál is, most azonban úgy tűnik, hogy a Pescara lesz a befutó.

Guzmics 2014-ben igazolt a Haladástól a Wislába, ahol alapemberré nőtte ki magát. Az előző idényben 33 mérkőzésen szerepelt a lengyel klubban.

A Rangadó.hu értesülései szerint az 500 ezer eurós, vagyis 156 millió forintos kivásárlási ár megfelel a valóságnak – nem szabad elfelejteni, hogy a kiváló védőt már csak egy évig köti szerződés a krakkóiakhoz. Úgy tudjuk, ezért a summáért klubja hajlandó elengedni Guzmicsot…

Olvasói sztorik