Légiósok

Futács ismét a csapattal edz, a jövő héten már játszana a Hajdukban

A felkészülés elején újra megsérülő csatár úgy érzi, a Split egy jó ugródeszka lehet, hogy később ismét egy erősebb bajnokságba igazoljon.

Július elején vált hivatalossá, hogy a török Mersintől távozó Futács Márkó a horvát Hajduk Split együttesében folytatja pályafutását. Az egyszeres magyar válogatott csatár tavaly novemberi térdműtéte után nehéz hónapokon van túl, egész tavasszal a visszatérésén dolgozott, és a horvát klubnál el is tudta kezdeni az alapozást és a labdás edzéseket. A támadónak azonban az első edzőmeccsén ismét megsérült a térde, ezért tétmérkőzésen még nem léphetett pályára a Hajduk Splitben. Futács a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, újra a csapattal tréningezik, és hamarosan tényleg visszatér a pályára.

– Most már minden rendben, hétfőn kezdtem el a csapattal edzeni. Szépen lassan, lépésről lépésre haladok a visszatéréssel – kezdte megkeresésünkre Futács Márkó. – Úgy érzem, hogy picit elsiettük a hosszú kihagyás utáni első edzőmeccset. Amikor aláírtam a szerződésem, akkor egy professzor megvizsgálta a térdem, és azt beszéltük meg, hogy két-három hétig még csak edzek a csapattal. Ennek ellenére a következő héten lévő edzőmeccsen pályára küldött az edző, és a második félidőt végignyomtam. A felugrás utáni leérkezésnél a porc kicsit megütődött. Nem voltam még játékban, meg talán a térdem sem volt elég stabil, ezért másnapra bedagadt, és eléggé fájt is. Kaptam rá kezeléseket, illetve PRP-terápiát, amikor a saját véremet fecskendezik vissza a térdbe. Minden rendben zajlott, és most kezdek el újra a csapattal edzeni.

– Most már csak a térdemen és a kondimon múlik, hogy mikor léphetek pályára – folytatta a 26 esztendős csatár. – Ezen a héten nem valószínű, hogy hadra fogható leszek, de a jövő héten megint két meccsünk lesz, és úgy fogok készülni, hogy akkor akár már játszhatok is. A héten EL-selejtező visszavágó lesz, illetve a hétvégén bajnoki, de ezeket még biztosan kihagyom, de remélem, hogy továbbjutunk a nemzetközi porondon. Bízom benne, hogy a jövő hét két valamelyikén egy öt-tíz percre már be tudok szállni.

A Hajduk Split nagyszerűen kezdte a szezont, a horvát bajnokságban és az Európa Ligában is remekel a magyar futballista csapata.

– A bajnokságban eddig kettőből kettőt nyertünk, valamint az Európa Ligában legutóbb idegenben 3-0-ra győztünk, és ha most továbbjutunk hazai pályán, akkor már csak egy forduló van hátra a csoportkörig. Pozitívan kezdtük a bajnokságot, és nagyon remélem, hogy össze tudom magam rakni az Európa Liga következő fordulójára, hogy a csoportkörbe jutáshoz segíthessem a csapatot.

Futács végül arról is beszélt, hogy miért döntött úgy, hogy a Hajduk Splithez szerződik.

– Egy hatalmas klubról van szó, amely nagyon szeretett volna leigazolni. Egyből akartak, amint a menedzserem által megtudták, hogy a sérülésem után meg tudnak szerezni. Beszéltem az edzővel és a sportigazgatóval, valamint fantasztikus a szurkolótáborunk is. Fontos szempont volt az Európa Liga is, és abban reménykedem, hogy ez a klub egy jó ugródeszka lesz, a komoly sérülésem után fel tudom magam építeni újra, és erős bajnokságba tudok majd újra igazolni. Ha esetleg úgy nézzük, hogy ez egy visszalépés, akkor bízom benne, hogy előre tudok majd lépni.

Olvasói sztorik