Légiósok

Kádár pályára lépett a Poznanban, Bőle gólt lőtt az Iasiban

Tamás Krisztián ezúttal is kezdett a Speziában.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

A Lech Poznan magyar védője, Kádár Tamás a kispadon kezdett a Jagiellonia elleni bajnokin a lengyel bajnokság harmadik fordulójában. Csapata a 61. percben került hátrányba, majd két perccel később beállt a magyar védő is. Azonban ő sem tudott segíteni az együttesen, mely tíz perc múlva tizenegyesből kapott újabb gólt, és végül 2-0-ra maradt alul.

A román élvonal második fordulójában Bőle Lukács kezdőként végig a pályán volt a CSMS Iasi színeiben. A magyar középpályás a 81. percben, 1-1-nél szerzett fontos gólt a Gaz Metan Medias ellen, ami új lendületet adott együttesének, és végül 3-1-re nyertek.

Tamás Krisztián ezúttal is kezdő volt az olasz másodosztályra készülő Speziában. Az együttes a szintén olasz Gubbio ellen játszott edzőmeccset – a magyar védő a hetvenedik percig volt a pályán a 2-2-re végződő találkozón.

Olvasói sztorik