Légiósok

Nagy Ádámot bemutatta a Bologna

Az olasz klub „az egyik legígéretesebb európai fiatalként” konferálta fel a Fraditól igazolt játékost.

Hivatalos sajtótájékoztató keretén belül csütörtök délután mutatták be Nagy Ádámot a Bolognánál. A magyar középpályást mint az egyik legígéretesebb európai fiatalt konferálták fel.

Az eseményről a klub hivatalos Twitter-csatornája is közvetített. Nagy elmondta: azért választotta a bolognaiakat, mert tudta, hogy jó helyre kerül. A Ferencváros korábbi játékosa azt is elárulta, hasznos tagja akar lenni új csapatának – ez az elsődleges célja az új szezonra nézve.

Kiderült az is, hogy csakúgy, mint társai, mindig győzelemben gondolkozik. A magyar fiatal kiemelte, legszívesebben a védelem előtt játszik középpályásként, de szeretné, ha a támadásokat a jövőben jobban tudná segíteni – ebben mindenképpen fejlődni szeretne.

A középpályás azt is hangsúlyozta, hogy a Serie A elvárt szintjéhez taktikailag és fizikailag is fejlődnie kell még a jövőben.

Olvasói sztorik