Légiósok

Dárdai Palkóra az apja volt a legnagyobb hatással a karrierjében

Dárdai Pál fia szerint a védekezésben kell még sokat tanulnia.

A Hertha BSC hivatalos honlapja készített interjút Dárdai Pál vezetőedző fiával, Dárdai Palkóval. A magyar válogatott ex-szövetségi kapitányának a fia ugyanis a felnőtt együttessel készül, és már felkészülési mérkőzésen is pályára lépett a kék-feheréknél.

– A jobb és a bal szélen, valamint támadó középpályásként érzem magam a legjobban a pályán. A cselezőkészségemet, a bal lábamat, az agilitásomat és a játékintelligenciámat emelném ki az erősségeim közül. Védekezésben azonban van még mit javítani, és a jobb lábamon is van még mit fejleszteni – mondta Palkó.

– Természetesen Dárdai Pál gyakorolta rám a legnagyobb hatást a Hertha-játékosok közül, mivel ő az apám. Rajta kívül pedig Marcelinho, ő egy fantasztikusan technikás focista volt. A jelenlegi keret játékosai közül Salomon Kaloutól, Mitchell Weisertől és Alexander Baumjohanntól tudok a legtöbbet tanulni – tette hozzá a 17 éves játékos.

– Miután megtudtam, hogy csatlakozhatok az edzőtáborhoz, az volt az első gondolatom, hogy megkaptam a lehetőséget, amiért nagyon boldog voltam. A következő évben az lesz a célom, hogy fejlődjek, minél több gólt szerezzek, és a lehető legtöbb lehetőséghez jussak a felnőtteknél – zárta Dárdai Palkó.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik