Légiósok

Tajtit nem rúgta ki a Barcelona, de távozik

Kedden először a spanyol sajtóban jelent meg a hír, miszerint Tajti Mátyástól elköszön a spanyol Barcelona. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó csütörtökön saját Facebook-oldalán tette közzé az alábbi közleményt:

Szeretnék reagálni azokra a hírekre, miszerint engem kirúgtak, egy újság szerint egyenesen kivágtak a Barcelonától, ami nem igaz, de hát ettől az újságtól mást nem is lehet várni, mivel eddig is csak negatívumokat írtak rólam.

A válogatottbeli teljesítményem miatt sok csapattól jött megkeresés, volt olyan egyesület is, akik egyből a felnőtt csapatnak szerettek volna vinni. Ezek után komolyan elgondolkoztunk azon, hogy mi legyen. Még egy év maradt a szerződésemből, és a következő évben megint az U19-es csapatban játszottam volna, ahogy mindegyik 1998-as születésű csapattársam. Nem szerettem volna tovább az U19-ben játszani, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje a távozásnak, és új kihívásokat keresni. Leültünk beszélni a vezetőkkel és kértük, hogy engedjenek el, mert tovább szeretnék lépni. Hosszas tárgyalások után végül sikerült elérnünk, hogy elengedjenek, aminek nagyon örülök. Így már nem vagyok a Barcelona játékosa, de egy pillanatig sem bánom, hogy 2 évvel ezelőtt oda igazoltam. 2 nagyon nehéz év áll mögöttem, nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna, ami nem is akkora baj, mert rengeteget tudtam az egészből tanulni, és mentálisan megerősödtem.
Most itt az ideje a váltásnak és várom már nagyon az új kihívást. A jövőmmel kapcsolatban pedig hamarosan jelenkezem.

Olvasói sztorik