Néhány nappal ezelőtt a Rangadó.hu-n már megjelent Lőw Zsolttal készített interjúnk első fele, amelyben az RB Leipzig magyar edzője a válogatottról és az Európa-bajnoki esélyeiről beszélt. Az alább olvasható második részben egyebek mellett a klubcsapatainál végzett munkássága került szóba.
– Hogyan vetődött fel 2002-ben annak a lehetősége, hogy Németországba igazoljon?
– Újpesten nőttem fel, 1988-tól voltam a klub igazolt labdarúgója. Végigmentem az összes utánpótlás-korosztályon, majd 1998-ban kaptam meg első lehetőségemet, hogy bemutatkozhassak az élvonalban. Ezt követően majdnem száz mérkőzést játszottam az NB I-ben. 2002-ben eljutottam oda, hogy olyan szinten futballoztam, hogy felkeltettem külföldi csapatok érdeklődését is. Az egyik ilyen az akkor Bundesligában szereplő Energie Cottbus volt. Mivel számomra a német bajnokság volt a legvonzóbb, úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatot. Ez azzal együtt is jó döntésnek bizonyult, hogy végül kiestünk az első osztályból. Az utolsók közé tartoztam, akik még megfelelő időben igazoltak külföldre, azóta légiósaink száma folyamatosan csökken.
– Összesen négy csapatnál futballozott Németországban. Melyiknél érezte magát a legjobban?
– Mindenhol volt, ami megfogjon. Cottbus volt az első állomásom, hetven-nyolcvan mérkőzésen szolgáltam a csapatot. Ezután Rostock következett, talán ott éreztem magam a legrosszabbul. Nem volt sikeres időszak. Sérülten igazoltam oda, és kevésszer is kerültem pályára. Egy évvel később Hoffenheimbe távoztam. Akkor a harmadosztályban szerepelt, senki nem értette, miért ezt a klubot választottam. Kaptam hideget-meleget, de végül igazi sikersztori lett a történet. A következő két évben egyaránt feljebb ugrottunk egy-egy osztályt. Bundesliga 1-es szezonunk felénél a Bayern München előtt vezettük a bajnokságot, de nem láttam, hogy a jövőben rendszeres játéklehetőséghez tudnék jutni, ezért a télen Mainzba mentem. Velük is egyből feljutottunk, ráadásul Tomas Tuchel személyében olyan mesterrel dolgozhattam együtt, akit a mai napig jó barátomnak és jó szakembernek tartok. Vezetésével a nemzetközi kupaszereplést is sikerült kiharcolni.
– Csak 32 éves volt, amikor a visszavonulás mellett tette le voksát. Miért intett búcsút ilyen korán?
– Az utolsó éveim nagyon gondterheltek voltak. A bal bokámmal akadt probléma, negyedik, utolsó stádiumú porckopással küzdöttem. Gyakorlatilag csont a csonttal érintkezett. Sosem tudtam pihenni, menni kellett tovább. Rendszeresen injekciózták a lábam, fájdalomcsillapítókkal játszottam, nem volt idő meggyógyulni. A hosszú évek alatt leamortizálódtam. Nem volt értelme folytatni. A gyulladáscsökkentők kikezdték a gyomrom, már az injekció sem segített a bokámon. A Mainz hosszabbított volna még egy évet, de olyan fájdalmaim voltak, hogy már nem élveztem a labdarúgást.
– Játékosként Salzburgban vagy egyáltalán a Red Bull-birodalom egyetlen csapatánál sem fordult meg. Miért került mégis éppen oda?
– Az a Ralf Rangnick, aki 2006-ban Hoffenheimbe leigazolt, 2012-ben sportszakmai vezető lett a Red Bull labdarúgórészlegén. Visszavonulásom után felhívott és azt mondta, szeretné, ha neki dolgoznék. Megkérdezte, mi lenne a konkrét elképzelésem, mit csinálnék szívesen. Azt válaszoltam, nincs ilyenem, csak annyi bizonyos, hogy a labdarúgásban szeretnék dolgozni. Meggyőzött, menjek oda, tud egy pályaedzői lehetőséget a Salzburg második csapatánál, és ha tetszik, nagy lehetőségek állnak előttem. Ha mégsem volna szimpatikus, még mindig kereshetünk más pozíciót. Kecsegtető ajánlat volt, nem lehetett visszautasítani. Ha egy ilyen jól csengő nevű szakember hív, muszáj menni. Első évemben egyből sikerült feljutni a Salzburg II-vel, majd rá egy szezonnal dobogón végeztünk. Ezt követően kerültem az első kerethez, velük szintén bajnokok és kupagyőztesek lettünk, valamint veretlenek maradtunk az Európa Liga csoportkörében. Amikor Ralf elvállalta a Lipcse vezetőedzői pozícióját, azt mondta, szeretne engem is átvinni. Beleegyeztem. Rövidke, négyéves edzői karrierem teljes mértékben sikertörténet, nem is álmodtam ilyenről. Jövőre a Bundesliga 1-ben három magyar tréner is lesz: Dárdai Pál vezetőedző, Petry Zsolt kapusedző és jómagam pályaedzőként. Nem mostanában volt ilyenre példa, ha volt egyáltalán.
– Milyen edzői képesítésekkel rendelkezik?
– Nagyon örülök, hogy átalakult a magyar edzőképzés, mi már a Szalay László vezette rendszer részesei lehettünk. Speciális engedélyt kaptunk, hogy az A-B tanfolyamot egyszerre végezhessük el. Ehhez kiemelt, válogatott sportolónak kellett lennünk nemzetközi tapasztalattal. Társaim között ott volt Király Gábor, Fehér Csaba, Kovács Zoltán, Hajnal Tamás. Azt gondolom, ezzel az iránnyal az MLSZ jó úton jár.
– Az elmúlt időszakban mintha megfordult volna az irány, és nem Lipcséből Salzburgba, hanem ellentétesen mozognának a jobb képességű labdarúgók. Milyen viszonyok uralkodnak a két együttes és a Red Bull-birodalom többi klubja között?
– Valóban így van, most már a Lipcse a zászlóshajó. Ennek egyszerű oka van: a német nagyobb piac. Szép lassan építették fel az RB Leipziget, ez volt az igazi cél. A RB Leipzig kiemeltebb szerepe a másodosztályba való feljutástól kezdve áll így. A legtehetségesebb európai fiatalokat Salzburgba gyűjtik össze. Akik felnőttek, megerősödtek, átmehetnek majd Németországba, ez jelentős perspektíva lesz az ifistáknak. A következő egy-két évben az is tervben van, hogy az angol bajnokságban vásároljon magának egy csapatot a Red Bull. Ezzel már három lépcsőfok lenne a hálózaton belül. Érdekes koncepció, véleményem szerint szuper terv. Érdemes részese lenni.
– Anglián belül választott már magának együttest a szponzor?
– Még nem, de tárgyalásokra már sor került. Elsősorban a felső két osztályt tartják szemmel.
– Milyenek a Lipcse lehetőségei egy átlagos feljutó csapathoz képest? Szemmel láthatóan más problémákkal küzdenek, mint a legtöbb hasonló gárda.
– Így van. Tudatos szakmai munka folyt, teljesen megérdemelten sikerült kivívni a folyamatos feljutásokat. Anyagi lehetőségeink lényegesen jobbak, mint eddigi riválisainké, sőt még a Bundesliga-csapatok egy részénél is. A következő lépés új vezetőedzőnkkel a biztos bennmaradás, majd később a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása.
– A gyors szakmai előmenetele feltűnt más együtteseknek is? Hívták máshová?
– Igen. Magyarországról és más országokból is hívtak már. Ezeket a megkereséseket megköszöntem, meghallgattam, de én szeretnék hűséges maradni a klubhoz és Ralf Rangnickhoz.
– Mit szólna akkor, ha a magyar válogatott szövetségi kapitányi pozícióját ajánlanák fel – mondjuk az Eb után?
– Erre a kérdésre szerencsére nem kell válaszolnom, ugyanis egyelőre nincs meg a megfelelő edzői végzettségem hozzá. Dárdai Pál engem is hívott, amikor átvette a szövetségi kapitányi posztot. Jó viszonyt ápolok vele. Neki megengedték, hogy egyszerre két pozícióban dolgozzon, nekem nem, hiszen akkor már rendszeres nemzetközi kupaszereplők voltunk, zsúfolt naptárral. A jövőre nézve mindenképpen célként tűztük ki, hogy együtt dolgozzunk. Szeretnék egyszer a magyar válogatottnál tevékenykedni, de egyelőre elégedett vagyok az életemmel. Még fiatalnak tartom magam, sokat kell tanulnom. Éretten és készen szeretnék szövetségi kapitánnyá válni.
– Elképzelhető, hogy a Lipcse a nyáron újra magyar futballista után néz?
– Kalmár Zsoltot akkor hoztuk el, amikor a másodosztályba feljutottunk. Ő akkor a magyar labdarúgás egyik legnagyobb tehetségének számított, Győrben kiváló szezont futott. Ennek ellenére nem tudta magát beverekedni a csapatba, ezért is adtuk őt kölcsön. Ebből látszik, hogy a magyar első osztály és a német második vonal között is akkora a különbség, hogy nagyon nehéz úgy játékost igazolni, hogy egyből felvegye a ritmust és kezdőbe kerüljön. Ez Kleinheisler László példájából is látszik. Feljutásunkkal nehezen tudom elképzelni, hogy újabb magyar játékossal bővüljön keretünk. Én lennék a legboldogabb, ha egy négy-öt fős magyar listát le tudnék adni, de egyelőre ez nem így van.
– Mi lehet tehát a fentiek fényében Kalmár jövője?
– A kölcsönadással sem lett könnyebb a helyzete. Bár Frankfurtban többet játszott, mint nálunk, alapvetően azért került oda, mert abban bíztunk, így bekerülhet az Európa-bajnoki keretbe. Sajnos nem ez történt. Ennek tudatában ismét olyan helyre szeretnénk őt kölcsönadni, ahol játéklehetőséghez juthat.
– Mi a helyzet a másik magyarral, Gulácsi Péterrel?
– Szenzációs kapus, Ausztriában két-két bajnoki és kupagyőzelmet ünnepelhetett. Ezért is vittük át Lipcsébe. Tud még miben fejlődni, de az alapok abszolút jók, a hozzáállása is példaértékű. Nehéz volt a dolga, hiszen négymeccses eltiltással kezdett nálunk, hiányában pedig Coltorti bevédte magát a csapatba. Gulácsi kivárta lehetőségét, professzionálisan dolgozott és amikor eljött az idő, élt a lehetőségével. Stabil pont volt a kapuban. Biztos vagyok benne, hogy a következő évadban is jelentős szerep hárul rá.
– Ő lesz tehát a kezdő a Bundesligában?
– Edzőként én ilyet nem mondhatok. Biztosan lesz konkurenciája, de mentalitása és képességei alapján alkalmas arra, hogy ő legyen az első számú hálóőr. A jövőben Gulácsinak szerintem a magyar válogatottban is stabil helye lesz. Nagyon örülnék neki, ha a kapusposztot tekintve az Eb-t követő új kezdetnek úgy tudnánk nekivágni, hogy Petinek már a háta mögött van egy ilyen nagy tapasztalat.
