Dárdai Pálnak köszönhetően itthon és Berlinben is kitört a fociőrület. A magyar válogatottat az Eb-kijutáshoz vezető útra állító, a kiesőjelölt Herthából nemzetközikupa-indulót formáló edző könyvet írt, amelyben – szokásához híven – nem kertel, őszintén mesél sikerről, kudarcról, boldogságról, tragédiáról. A Blikkexkluzív részleteket közöl a megjelenés előtt.
Dárdai játékosként is rengeteg sikert élt meg a Herthával, amikor a Bajnokok Ligájába jutott a klub, a magyar középpályást több nagycsapat is vitte volna.
„(…) Németországból, Olaszországból és Hollandiából is kerestek, de egyik ajánlat sem érdekelt. Mígnem szóltak, hogy a Bayern München is vinne… A bajorokat azért meghallgattam. Négyéves szerződést kínáltak… (…)”
Azonban volt egy szakember, aki maradásra bírta Dárdait.
(…) A konyhánkban Bernd Storck ült – nem vendégként, hanem a Hertha pályaedzőjeként érkezett, szinte percenként hangoztatta, hogy ne húzzam az időt, hosszabbítsak a Herthával, meglátom, jó lesz. Közben szüntelen csörgött a telefon, egyszer Münchenből, a következő pillanatban már a klubházából hívtak. A bajorok vezetőedzője, Ottmar Hitzfeld az egyik percben még Bernddel értekezett, a másikban már Mónit győzködte arról, hogy Berlinből Münchenbe kellene költöznünk. Egy másik telefonon én is folyamatosan beszéltem, hol Jürgen Röbert hallgattam, aki igyekezett maradásra bírni, hol a mi Dieterünk bátyja, a Bayern mindenhatója, Uli Hoeness próbált rávenni a váltásra… Amikor este lefeküdtem, az volt bennem, hogy másnap bejelentem: mindenkinek mindenért hálás vagyok, de megyek Münchenbe. Csakhogy nem jött álom a szememre, forgolódtam összevissza… Felkeltem, fogtam egy papírt és egy tollat, s nekiálltam, hogy pro és kontra összeírjam a váltás mellett, illetve ellen szóló érveket. Bayern München ide, betervezhető diadalok oda, a végén kevesebb indok szólt a váltás mellett. Úgyhogy reggel felhívtam Uli Hoenesst, és közöltem vele: köszönöm, hogy megkerestek, rendkívül megtisztelő volt számomra, de a jövőben is a Herthában futballozom… Mielőtt további sportsikereket kívántam volna neki, azzal vágott közbe, hogy mondjak egy összeget, megkapom! Tényleg köszönöm a lehetőséget, ám ez a történet nálam nem a pénzről szól – feleltem a világ legnyugodtabb hangján, miután éreztem, hogy egy hatalmas kő esett le a szívemről (…)”
