Légiósok

Nikolics eldöntötte, lengyel bajnok a Legia – VIDEÓ

A Lengyel Kupa után az első osztályban is a magyar csatár csapata ért fel a csúcsra.

A lengyel bajnokság utolsó, 37. fordulójában a listavezető Legia Warszawa a Pogon Szczecint fogadta. A hazai csapat győzelme egyben bajnoki címet is ért volna, ebben bízott a csapat házi-, illetve a bajnokság gólkirálya, Nikolics Nemanja is, aki kezdőként kapott helyet a Legiában.

A Gyurcsó Ádámmal kezdő vendégek nem is bírták sokáig a Legia-rohamokat: a 14. percben Jodlowec szerzett vezetést – azonban végül öngólnak írták be a találatot.

A második játékrészben nem kockáztatott a Legia: az előny megőrzése volt az első számú feladat. Ezt teljesítette is a hazai együttes, sőt Nikolics 84. percben szerzett góljával megduplázta az előnyt – gólöröméért egy sárga lapot is kapott –, majd Hamalainen állította be a 3-0-s végeredményt. A varsói együttes megnyerte a lengyel Ekstraklasát – Nikolicsék hétfőn kupagyőzelmet, vasárnap pedig a klub 11. bajnoki címét ünnepelhették. Gyurcsó a 73. percig volt a pályán. Nikolicsot külön is megtapsoltatta edzője: a lefújás előtt cserélték le a végül 28 bajnoki góllal záró támadót.

A nap másik magyar érdekeltségű találkozóján a Lech Poznan 3-0-ra verte a Ruch Chorzówot – Kádár Tamás végig a pályán volt, Lovrencsics Gergő viszont nem kapott helyet a Lech-ben. A poznani együttes hetedik lett a bajnokságban, a Pogon pedig hatodik.

https://www.youtube.com/watch?v=uYcwqK1auag