Légiósok

Sallói Dániel hazatért, újra az Újpesttel edz

Az érettségi miatt kellett hazautaznia Amerikából.

Az Újpest utánpótlás-edzésein tűnt fel a napokban Sallói Dániel, az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas City játékosa. A tehetséges támadó pillanatnyilag a harmadosztályú Swope Park Rangersben szerepel kölcsönben, azonban a hétvégi bajnokit biztosan kihagyja, ugyanis egy rövid időre haza kellett utaznia.

– Egy hétig vagyok itt, mert most érettségizem, és a vizsgákra haza kellett jönnöm. Vasárnapig maradok, így a helyszínen szurkolhatok a csapattársaimnak a kupadöntőn – mondta a labdarugas.ute1885.hu-n Sallói, aki az Újpest kupameneteléséből ősszel hat góllal vette ki a részét, így neki is jár az aranyérem, ha csapata szombaton legyőzi a Fradit. – Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a sorozatnak, és természetesen Újpest-győzelmet várok a döntőben!

A lap az elmúlt év tapasztalatairól is kérdezte a játékost.

– Európában szezon vége van, de Amerikában év közepén tart csak a bajnokság. Amikor tavaly májusban visszajöttem, az Újpest első csapatával kezdtem a felkészülést, és ott is ragadtam a keretben. Onnan kezdődött az álomtörténet: az első bajnokin, a Paks ellen egyből kezdtem, alapember lettem, a szurkolók szerettek, és én is őket. Először úgy terveztük, hogy egy évet itthon játszom, leérettségizek, majd visszamegyek Amerikába, egyetemre, és ott folytatom. Azonban berobbantam az NB I-be, így minden megváltozott. Vermes Péter, a Kansas City vezetőedzője figyelemmel kísérte a pályafutásomat, és januárban hívott, hogy leigazolna engem, mint saját nevelésű játékost a Sportingba. Egy évet töltöttem az utánpótlásában, tehát az ottani szabályok szerint saját nevelésűnek számítottam, ami kedvezőbb feltételeket jelentett a klubnak. Az Újpest FC-ben amatőr szerződésem volt. Az UTE vezetősége és az Újpest FC tulajdonosa nagyon korrekten álltak a szituációhoz, ezért úgy döntöttem: igent mondok az ajánlatra, és a Sporting Kansas Citybe igazoltam. Most Kansas Cityben, Missouriban élek, a felnőtt csapattal edzek, és a második csapatban játszom. Eddig öt meccsen két gólt lőttem, és két gólpasszt adtam. Az érettségi vizsgák és a várt kupagyőzelem után, vasárnap utazom vissza.

A teljes interjú ide kattintva olvasható!

Olvasói sztorik