Légiósok

„Mr. Gól” – éltetik a lengyel szurkolók Mervó Bencét

A magyar csatár kétszer volt eredményes a Jagiellonia ellen, fel is kapták a nevét.

Mervó Bence két góllal vette ki a részét csapata, a lengyel Slask Wroclaw Jagiellonia elleni 3-1-es sikeréből. A Wroclaw ezzel a győzelemmel pontszámban beérte riválisát a tabellán, míg Mervó öt meccsen már három gólnál jár, így a csapat drukkerei érthetően elégedettek a teljesítményével.

Mervó második gólja után a klub hivatalos honlapja nevezte először Mr. Gólnak a magyar játékost, amit később a klub drukkerei is átvettek, többen is így hivatkoztak rá a későbbiekben. Rengetegen gratuláltak a fiatal csatárnak, sokan megköszönték neki ezt a fontos győzelmet. Mások a klub közelmúltbeli csatáraihoz hasonlították a gólszerzőt, kiemelve, hogy „végre van egy veszélyes támadónk.”

Volt olyan szurkoló is, aki Mervó első találata után biztos volt benne, hogy nem áll meg ennyinél a magyar csatár, mert ahogy írta: „látszik rajta a magabiztosság, meg tudja teremteni magának a helyzeteket, egy igazi fegyver a srác.”

Megint mások szerint nem csak tehetséges, de remek munkamorállal is meg van áldva Mervó, harcos játékán egyértelműen látszik a küzdeni akarás. Egy hozzászóló még ennél is tovább ment, a magyar játékos alapos elemzése mellett a jövőről is ejtett pár szót.

„Mervó Bence csodálatos játékos. Gyors, harcos, jól cselez, és nagyszerűen használja ki a helyzeteit. Ráadásul még a védekezésben is besegít, rendszeresen visszazár, ha az ellenfélnél van a labda. Nem véletlenül volt gólkirály az ifjúsági világbajnokságon, ez a teljesítmény tényleg magáért beszél. Jó lenne, ha meg tudnánk tartani a következő szezonra is, bár annak az esélye, hogy hosszabb távon is maradjon nem túl reális, elvégre nem véletlenül csapott le rá a svájci Sion. Csak így tovább Bence!”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik