Légiósok

Simon Krisztián: „Négy és fél hónap munkája ment a kukába”

„Felugrottam fejelni, és a földet érésnél jött a baj” – mondta a válogatott játékos keresztszalag-szakadása után.

Kapcsolódó cikkek

Mindent a nulláról kell kezdenie Simon Krisztiánnak, az 1860 München 24 éves labdarúgójának. Négy és fél hónap megveszített munkája veszett kárba, amikor a szélső a vasárnapi rehabilitációs edzésen ismét elképesztően balszerencsés sérülést szenvedett – írja a Blikk.

Simon november elején a Duisburg elleni német másodosztályú bajnoki 34. percében ártalmatlannak tűnő szituációban, labdaátvétel után lépett rosszul, jobb térde teljesen kicsavarodott. A térdében elszakadt a kereszt- és a belső oldalszalag, visszatérésére pedig hat hónapot jósoltak az orvosok. Azóta várja, hogy újra meccset játsszon. Úgy tűnt, már csak másfél hónap van hátra a teljes gyógyulásig, Simon is többször nyilatkozta, hogy jól érzi magát és egyre jobban tudja terhelni sérült testrészét, már labdába is rúghatott, de a történelem megismételte önmagát: újra elszakadt térdében a keresztszalag, ráadásul pont ugyanolyan mozdulatsor közben.

– Nagyon csalódott vagyok, mert négy és fél hónap munkája ment a kukába. Pedig nagyon jól haladt a felépülésem. Ezért edzettem napi 4-5 órát, ráadásul azt sem mondhatom, hogy saját hibámból történt, minden gyakorlatot úgy végeztem, ahogy kérték… Megint úgy sérültem meg, hogy a pályán felugrottam fejelni, és a földet érésnél jött a baj. Talán még korai volt ez a gyakorlat – mesélte.

A korábbi újpesti futballistának ismét kés alá kell feküdnie, s a legjobb esetben is csak az ősszel térhet vissza.

– Már megvolt az MRI-vizsgálat, sajnos úgy tűnik, megint elszakadt a szalagom, de még nem tudták teljesen biztosan megmondani az orvosok. Csak azt, hogy biztosan műtétre lesz szükség, mert fel kell nyitni a térdemet ahhoz, hogy száz százalékosan fel lehessen állítani a diagnózist. Azon kívül, hogy a legjobb esetben is megint hosszú kihagyás vár rám, még sok minden bizonytalan. Egy-két héten berül derül ki, hogy mikorra térhetek vissza, s azt sem tudni, mikor, hol fognak megműteni. Elég ideges vagyok az egész miatt, pár napig biztos így is marad, de a műtét után újra meg fogok tenni mindent, hogy újra pályára léphessek – bizakodott Simon.

Olvasói sztorik