Légiósok

Nyolc hellyel teljesíti túl az elvárásokat a Hertha

Dárdaiék kerete csak a tizenegyedik legértékesebb a német bajnokságban, mégis harmadikak.

Kapcsolódó cikkek

Dárdai Pál Herthája minden előzetes elvárást felülmúlva 26 fordulót követően a dobogón áll, méghozzá a toronymagas esélyes Bayern München és Borussia Dortmund mögött harmadik helyen. Bár a pontvadászatnak még messze nincs vége, nyolcszor is pályára kell még lépnie a csapatoknak, az már most biztosnak tűnik, hogy a berliniek nemcsak saját elvárásaik felett szerepelnek, de a papírformát is felülírják. A Transfermarkton néztünk körül.

Az átigazolásokkal foglalkozó mértékadó német internetes portál szerint ugyanis a berliniek 30 fős keretének összértéke 69,9 millió euró, átlagban 2,33 millió. Ez egyáltalán nem számít kiemelkedőnek a Bundesligában, a két nagy mellett a Leverkusen, a Schalke, a Wolfsburg, a Mönchengladbach, a Hoffenheim, a Stuttgart, a Köln és a Frankfurt kerete is ennél magasabban jegyzett, ami az átlagokat illeti. Érdekesség, hogy a kiesőhelyen álló Hoffenheim és az osztályozós Frankfurt is az első 10-ben van.

Ha a kissé csalóka összértéket nézzük (nem minden csapat kerete ugyanakkora), akkor a Hertha eggyel jobb, 10., mivel a Kölnnek csak 23 játékosa van.

Dárdai legértékesebb játékosa egyébként az amerikai-német kettős állampolgár John Anthony Brooks, az ő árát 7 millió euróra taksálják, ahogy a Freiburgtól nyáron érkező és a Real Madriddel is hírbe hozott cseh Vladimír Darida is ennyit ér.

Olvasói sztorik