Légiósok

Nincs több kifogás: új borítást kap Dárdaiék stadionja

A Hertha vezetőedzője szerint az elmúlt hétvégén messze idei legrosszabb meccsüket játszották.

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC simán, 2-0-ra maradt alul a Hamburggal szemben a Bundesliga 25. fordulójában, és bár továbbra is őrzi harmadik helyét a tabellán, a magyar mester korántsem volt elégedett a látottakkal.

– Nincs mit szépíteni rajta, szörnyen játszottunk. A szezon során eddig általában a legjobb formánkat mutattuk, de Hamburgban más volt a helyzet, most éppen a legrosszabbat vettük elő. Ennek ellenére nem akarom hibáztatni a csapatot, ha egész évben remekül játszunk, az segít elfogadni a rosszabb teljesítményt is. A lényeg, hogy ez ne forduljon elő többet. Messze ez volt a legrosszabb meccsünk a szezonban, gyorsan el kell felejtenünk – nyilatkozta Dárdai a német BZ Berlin című lapnak.

A tréner meglátásait a statisztikák is alátámasztják. A Hertha a vasárnapi 90 perc alkalmával mindössze háromszor vette célba a Hamburg kapuját, és csak egyszer találta el azt, ennél kevesebbszer csak a Hoffenheim elleni 1-0-ás győzelem alkalmával próbálkoztak. A 44 százalékos labdabirtoklást sem teszik ki az ablakba, az első novemberi forduló óta csak két meccsen, a Bayern és a Dortmund ellenin volt náluk kevesebbet a játékszer. Hasonló a helyzet a rossz passzok terén is, az átadások 30 százalékát küldték rossz helyre Dárdai játékosai, ennél csak egyszer, szintén a Dortmund ellen voltak idén pontatlanabbak, akkor a passzok 32 százaléka nem talált társat.

A párbajokat tekintve múlták alul a legjobban önmagukat a berliniek, mindössze a 47 százalékát nyerték meg, ami első hangzásra ugyan nem tűnik gyenge eredménynek, de a Herthánál idén ez így is negatív rekord. További érdekesség, hogy a meglepetéscsapatnál csak Skjelbred és Pekarik futott tizenegy kilométernél többet a találkozón, a Hertha-játékosok pedig összességében majdnem négy kilométerrel futottak kevesebbet, mint a hamburgiak.

A Herthához tartozó hír továbbá az is, hogy új gyepszőnyeget kap szerdán a csapat otthonául szolgáló Olympiastadion. Az új borítást nagyjából 130 ezer euróért rendelte a klub, miután a régire több edző, így a dortmundi Tuchel, a Wolfsburg-tréner Hecking, és maga Dárdai is többször panaszkodott. A berlini csoda kulcsfigurája meg is jegyezte, az új gyepszőnyeg érkezésével nincs több kifogás, a hazai meccseiket nyerniük kell. Dárdai azt is hozzátette, nagyon fontos mérkőzések következnek, amiket ha megnyernek, megérdemlik a helyüket a tabellán, ha viszont elveszítik őket, akkor semmi keresnivalójuk nincs ilyen magasan.

A jelenleg harmadik helyen álló Hertha az őt mindössze egy pont távolságból követő Schalkét fogadja péntek este fél kilenckor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik