Légiósok bajnokok ligája

Harmadik BL-trófeájára hajt a Wolfsburg magyar sztárja

Maga mögött tudta a hosszú sérülést, és újra nagy terveket sző Jakabfi Zsanett. A német Wolfsburg légiósa 2013 és 2014 után harmadszor is magasba akarja emelni a BL-serleget.

Keveseknek adatik meg, hogy a nevét futballszakmai körökben Puskás Ferenccel együtt emlegessék. Zsanett ilyen, hiszen, ha a tavasszal újra megnyeri a Bajnokok Ligáját, beérheti a három BEK-győzelemmel büszkélkedő madridi legendát. Jakabfi 2009 óta erősíti a német Wolfsburgot, amellyel 2013-ban pontosan ugyanazt végrehajtotta, amit a férfiaknál a Bayern München: a bajnoki cím és a hazai kupa mellé bezsebelte a Bajnokok Ligáját is.

Fájdalom, a bajor siker hátterében tudtunkkal nem bújt meg egyetlen honfitársunk sem, nem úgy a zöld-fehér hölgyek esetében. A Wolfsburg egyik ünnepelt sztárja ugyanis nem más, mint a Somogyból induló Jakabfi.

– Kész csoda számomra, hogy sokan együtt emlegetik a Jakabfi és a Puskás nevet, nagyon-nagyon sajnálom, hogy a Real Madriddal annak idején három BEK-serleget szerző Öcsi bácsival már nem tudjuk megvitatni a sikereinket – kezdett bele Zsani.

A világ legerősebb női ligájaként emlegetett Bundesliga egyik legjobb labdarúgója – Zsanettet néhány éve az edzők rangsorolták az első helyre – gyerekkorában a somogyvári temetőkertben bűvölte a labdát, merthogy ott lakott a Jakabfi család. A szőke hölgyet egyébiránt egy barátnője ajánlotta be az MTK edzőinek, s bár Zsanett kezdetben olyan szégyenlős volt, hogy elszaladt a „teszt” elől, 14 évesen már a budapestieket erősítette.

Lassan annak is hét éve, hogy a jelenlegi német klubjába igazolt, ahol olyannyira megbecsülik, hogy a menedzsere, Nagy Mihály a héten azért utazott Wolfsburgba, hogy az újabb – két évre szóló – szerződés részleteiről tárgyaljon.

– Hosszú sérülés után vagyok, a bal bokámmal voltak gondok, kétszer is meg kellett műteni – magyarázta a Rangadó.hu munkatársának a kétszereses BL-győztes, német bajnok és Német Kupa-aranyérmes Jakabfi Zsanett. – Tavaly szeptember óta rendben van a lábam, remélem, a jövőben elkerül minden sérülés. Kihívásként fogtam fel, hogy vissza kell szereznem a helyem a csapatban, legutóbb már ott voltam a kezdőben, balszélsőként számítottak rám.

Ami azt illeti, Jakabfi Zsanett a Bundesligában is megtehetné, hogy profi futballistaként él, ám – merthogy a jövőt is szem előtt tartja – gazdaságtant tanult, és dolgozik a Wolfsburg klubirodájában.

– A férfi és a női együttesnél is hozzám tartozik a jegyértékesítés, és örömmel mondhatom, nagyon élvezem a munkát – tette hozzá a játékos. – Jó, hogy nem csak a focira kell összpontosítanom, s ha jön egy rosszabb meccs, a munkahelyemen gyorsabban fel tudom dolgozni a történteket. Ha már itt tartunk, egyre jobban megbecsülik Németországban a női labdarúgást, mi is új otthont kaptunk, az ötezres stadionunk közvetlenül a férficsapat létesítménye mellé épült.

Miután Jakabfi hétről-hétre a világ legjobbjai közt szerepel a Bundesligában, illetve a BL-ben (a negyeddöntőben az olasz Brescia lesz a Wolfsburg ellenfele), tökéletesen látja a nemzetközi elit és a magyar együttesek közti különbséget.

– Javuló tendenciát mutat, szépen fejlődik a magyar női labdarúgás. Játékban, technikában nincs számottevő különbség, a kondíció terén ugyanakkor jelentős a lemaradás – vélekedett a futballista, aki markáns elképzelésekkel várja a tavaszt: Bajnokok Ligáját és Német Kupát akar nyerni a Wolfsburggal.

Olvasói sztorik