Légiósok

Bőle Lukács válogatott akar lenni

A román CSMS Iasi magyar középpályása Törökországban adott exkluzív interjút a Rangadónak.

Tizenkilenc őszi bajnokiján egy gólt és három gólpasszt jegyez a román élvonalban szereplő CSMS Iiasi magyar játékosa, Bőle Lukács. A 25 éves, szélen is bevethető középső középpályás 2014 nyarán a Kaposvártól szerződött Romániába, ahol jelenleg a hetedik helyen áll a csapatával. A Rangadó.hu stábja a törökországi edzőtáborában látogatta meg a ballábas futballistát.

– Abszolút elégedettek lehetek az ősszel, ott vagyunk a hetedik helyen. Az első hat játszik a felsőházban, és három pontra vagyunk a hatodik helyezett Marosvásárhelytől, úgy, hogy három mérkőzés van hátra az alapszakaszból. Személy szerint annak nagyon örülök, hogy elég sok meccsen kaptam szerepet, jól is ment a játék, de egy kicsit több gólt és gólpasszt várok magamtól – kezdte Bőle Lukács.

– A szezon előtt kitűzött cél is volt, hogy a felsőházba jussanak?

– Titkon minden csapat oda szeretne kerülni. A ligában mi rendelkezünk az egyik legalacsonyabb költségvetéssel, ezért nálunk a konkrét célkitűzés az első kilencbe kerülés volt. Ez a kilencedik hely reális is, de a jelenlegi helyzetben megteszünk mindent, hogy bekerüljünk a playoffba.

– Milyennek ígérkezik a hátralévő nagyon fontos három mérkőzés?

– Nehéz lesz, mert az előttünk álló Marosvásárhely tavaly második lett, és nagyon jó csapatnak számít Romániában. Mi játszunk még a Steaua Bukaresttel, a Hagi által irányított Viitorul Constanțával és a Temesvárral. Egyik sem lesz könnyű, de azt mondom, hogy mindhárom ellen van esélyünk nyerni. Négy-öt gárda nagyon erős a bajnokságban, ezért rendkívül nehéz bekerülni az első hatba.

– A transfermarkt.de portál szerint 500 ezer euróval ön az Iasi legértékesebb játékosa. Mit szól ehhez?

– Örülök annak, hogy kúszik felfelé az értékem. Erősebb bajnokságban játszom, mint a magyar, jól is megy a foci. A játékosok értékénél persze számít az is, hogy ki mennyi idős, mennyit játszik, és igazából a csapaton belül ez semmit sem befolyásol. Igazából nem ezért, hanem a pályán mutatott teljesítményért becsülnek meg.

– Annak idején miért döntött úgy, hogy Romániába igazol?

– Mindenáron külföldre szerettem volna menni, és ezt egy jó lehetőségnek tartottam, amely menedzser által jött létre. Kaposváron Selymes Tibor volt az edzőm, kikérték az ő véleményét is, és így kerültem ide. Egyáltalán nem bántam meg, és úgy érzem, hogy jó helyen vagyok.

– Magyarként milyen egy román városban élni? Nem érte még semmilyen atrocitás emiatt?

– Jászvásár ott van a moldáv határnál, tehát ott nem nagyon élnek magyarok. Semmilyen konfliktusom nem volt még amiatt, hogy magyar vagyok. Inkább azokban a városokban jellemző, ahol sok magyar is lakik. Jól érzem magam, szép és elég nagy a város, sok egyetem is található, úgyhogy remek a hangulata. Egyedül élek kint, de a barátnőm most fogja befejezni az egyetemet Budapesten, és utána jön ki hozzám.

– A román nyelvet sikerült már elsajátítania?

– Egész jól megértem már, de beszélni még annyira nem tudok. Az első szezonomban leginkább angolul kommunikáltunk, de most már kezdek azért románul is. Úgy érzem, hogy tarthatnék előrébb is, mert amúgy nem nehéz.

– Most télen voltak ajánlatai? Nem vetődött fel a távozás lehetősége?

– Voltak megkereséseim, de mivel élő szerződésem, ezért egyik csapattal sem jutottunk el komoly tárgyalásokig. Most nyáron lejár a megállapodásom, szabadon igazolható leszek, és majd meglátjuk, hogy mi lesz a legjobb lehetőség. Szeretnék még sok évig külföldön játszani, és szeretnék azért egy jobb csapatba kerülni. Célom, hogy válogatott is legyek, és ha úgy teljesítek, akkor remélem, hogy sikerülni fog.

– Miként élte meg, hogy légiósként eddig még a magyar válogatott bő keretébe sem kapott meghívót? Lát rá esélyt, hogy a közeljövőben Bernd Storck lehetőséget adjon?

– Magamra koncentrálok, próbálok minél jobban játszani, és bízom benne, hogy előbb-utóbb megérkezik a meghívó. Nem tudom, hogy van-e esély Storck tavaszi hívására, de örülnék neki.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben visszatérjen az NB I-be? Van olyan magyar klub, akinek a hívására igent mondana?

– Biztosan lenne. Nem nagyon gondoltam bele még, hogy milyen feltételekkel térnék vissza az NB I-be, mivel ahogy említettem, szeretnék minél jobb bajnokságban játszani. Lenne azért olyan magyar klub, amelynek megfontolnám az ajánlatát.

– Említette, hogy a román bajnokság erősebb a magyarnál. Melyek a legnagyobb különbségek?

– Leginkább az iramban és a játékosok hozzáállásában van különbség. Technikailag nem sokkal tart előbbre, de az iram valóban teljesen más.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik