Légiósok

Kleinheislert is hívják a lengyelek?

Állítólag a Podbeskidzie Bielsko-Biala komolyan érdeklődik iránta.

A polski-sport.pl cikkeszerint a lengyel bajnokságban sereghajtó Podbeskidzie Bielsko-Biala komolyan érdeklődik Kleinheisler László iránt. A szerző megemlíti, hogy a fiatal játékos a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező első meccsén mutatkozott be a válogatottban, és rögtön győztes gólt szerzett. A közelmúltban a Puskás Akadémia és a Videoton együttesében futballozott.

„A Podbeskidziének törekednie kell az erősítésre, mert a helyzete a tabellán egyenesen szörnyű” – írják.

Ugyaneza portál közölte, hogy Lovrencsics Gergő szerepel a Pogon Szczecin kívánságlistán, de kicsi az esélye az átigazolásának. A szerződése júniusban jár le a bajnoki címvédő Lech Poznan együttesénél, és egyelőre nem igyekeznek meghosszabbítani… A tárgyalásokat állítólag márciusra halasztották.

Egyelőre a Pogon az egyetlen érdeklődő, de pénzt ők sem szánnának rá, inkább megvárják, amíg lejár a megállapodása a jelenlegi klubjánál.