Légiósok

Kész csoda: magyar sikersztori Belgiumban

Nagy ritkaság mostanában: elismerése jeléül újabb két évvel meghosszabbította magyar labdarúgója szerződését egy nyugat-európai klub. Köteles László megállapodása 2017-ben járt volna le Genkben.

Csöppnyi túlzás nélkül kijelenthető, a 31 éves kapust imádják Belgiumban, a teljesítményére hosszú ideje nem lehet panasz, a csapat szurkolói is rajonganak érte.

– Azért is örülök az új szerződésnek, mert közelebb kerülök ahhoz, hogy Genkben fejezhessem be a pályafutásomat – kezdte a Népszavánaka 2009 óta Belgiumban szereplő futballista.

– Szerencsére egyelőre szó sincs arról, hogy abbahagynám a játékot, remek kondícióban vagyok, őszintén hiszem, még előttem van a karrierem csúcspontja.

Köteles alapembere a 11 forduló után a Jupiler League negyedik helyén álló együttesnek, mellyel korábban nyert bajnoki címet, Belga Kupát és Szuperkupát is. A kérdésre, hogy miben látja saját sikere titkát, a kapus a küzdeni tudást, a tanulást és a szerencsét említette.

– Akkor is keményen dolgoztam, amikor annak idején csak a második csapatban kaptam helyet, és esélyem sem volt kiszorítani az akkor még nálunk védő jelenlegi Chelsea-kapust, Thibaut Courtois-t – tette hozzá Köteles. – Harminc fölötti játékos elé ritkán szoktak kétévesnél hosszabb szerződést tenni, ezért is megtisztelő, hogy a Genk 2019-ig számít rám. Az sem titok, hogy anyagilag is jobban járok, mint korábban.

Biztos pont Genkben: Kötelesre 2019-ig számítanak

A Genk hatalmas vérfrissítésen van túl, az idény előtt lecserélték a teljes szakmai stábot, a vezérkart, és az A- és a B-keretben is jókora mozgás volt, összesen 19 focista hagyta el a klubot. Ezek után kész csoda a bajnoki negyedik helyezés.

– Jövőre várják tőlünk a nagy eredményt, most az a feladat, hogy az első hat közt legyünk – árulta el a magyar játékos, akit már nem szomorít el, hogy a magyar válogatottban a sikerek ellenére sem számítanak rá. Mint mondta, szurkol a honfitársainak a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn – nem is tartja lehetetlennek, hogy kijussunk a 2016-os tornára –, ő pedig teszi a dolgát Genkben, s ha netán felkeltené a nemzeti együttes irányítóinak érdeklődését, akkor örömmel állna rendelkezésre.

– Korábban előfordult, hogy nekibúsultam, amiért nem hívtak, ma már megtanultam kezelni a mellőzöttséget – így Köteles. – Egy futballista pályafutásában meghatározó a válogatottbeli szereplés, sajnálom is, hogy nekem ez kimaradt, de a genki karrierem sok mindenért kárpótol.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik