Légiósok

Bogdán bemutatkozhat a Liverpoolban

A hírek szerint a magyar kapus véd a csütörtöki Európa Liga-meccsen.

Kapcsolódó cikkek

Az Európa Liga csoportkörének első fordulójában a francia Girondins Bordeaux lesz a Liverpool FC ellenfele. Az angol Mirrorcikke szerint a vörösöknél tétmérkőzésen is bemutatkozhat Bogdán Ádám, ugyanis Brendan Rodgers menedzser azt fontolgatja, hogy a magyar kapus nevezi a kezdőcsapatba a belga Simon Mignolet helyett.

Honfitársunk azt nyilatkozta, ha szükség van rá, természetesen készen áll a játékra.

– Ha azt mondják, játszanom kell, természetesen készen állok rá, hiszen az elmúlt hetekben keményen dolgoztam. Érzem a bizalmat, és várom, hogy lejátszhassam az első mérkőzésemet. A felkészülés során Bangkokban és Malajziában védtem, szóval nem lenne újdonság számomra. Hihetetlen érzés volt, tehát tudom, mire számíthatok a tétmeccseken. De addig is keményen edzek, várom az első lehetőséget, és amikor megkapom, remélhetőleg jól fog menni a védés – nyilatkozta Bogdán Ádám.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.