A svéd labdarúgó-válogatott pénteken 2-1-re győzött Finnországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában, ezzel eldőlt, hogy a magyarok – az utolsó, keddi játéknap eredményeitől függetlenül – a harmadik helyen zárnak a hatosban, azaz már nem juthatnak ki a 2012-es kontinensviadalra.
Egervári Sándor szövetségi kapitány csapatának akkor maradt volna reménye a második, pótselejtezőt érő hely elérésére, ha a svédek nem nyernek ezen a meccsen, így viszont a skandinávok három ponttal előzik meg a magyarokat, s az egymás elleni eredmény nekik kedvez, azaz az előnyük behozhatatlan. Ezáltal a Puskás Ferenc Stadionban kedden sorra kerülő magyar-finn összecsapásnak – a három megszerezhető ponton kívül – semmi tétje nem lesz.
Sikerükkel a svédek a saját kezükben tartották a sorsukat, ugyanis ha kedden legyőzik a vb-ezüstérmes és már Eb-résztvevő hollandokat, akkor legjobb csoportmásodikként kijutnak a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re.
A találkozón mindkét játékrészt góllal kezdte a svéd csapat, az elsőben Larsson, a másodikban Olsson volt eredményes. A finnek később Toivio révén szépítettek, s bár mindent megtettek az egyenlítésért, újabb gólt már nem sikerült szerezniük.
– A finnek egyenrangú ellenfelei voltak a svédeknek, de a kapu előtt bizonytalanabbak voltak, ezért nem kaptuk meg azt a segítséget, amellyel még esélyünk lett volna a második hely megszerzésére – értékelt a helyszínről Egervári Sándor az MTI-nek. – De a következő, keddi ellenfelünkről a vereség ellenére mindenképpen elmondhatjuk, hogy most ősszel sokkal jobban játszik, mint az előző egy évben.
A magyar labdarúgó-válogatott legutóbb az 1986-os vb-n szerepelt világversenyen.