Kiemelt hírek

„Sosem játszunk döntetlenre!”

Törtei Tamás sajnálja, hogy a Pécs kétszer is kikapott 4-1-re.

A Pécsi MFC szerdán 3-0-ra nyert az MVM Paksi FC II ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A baranyaiak szombaton, az OTP Bank Liga tízedik fordulójában ismét Paksra látogatnak. A kupameccsen gólt szerző védő, Törtei Tamás a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, tisztában vannak vele, hogy a bajnoki meccsen erősebb ellenféllel találkoznak, de ismét győzelemre játszanak! A 26 éves játékos korábban a Haladás, a Tatabánya, a Celldömölk, a Marcali és a Barcs csapataiban is szerepelt.

– Egy olyan kupameccsen, ahol nyilvánvalóan gyengébb az ellenfél, mennyire lehet szabadabban játszani, mint mondjuk egy élvonalbeli bajnokin?
– Nálunk is a második számú csapat játszott, az úgymond tartalékok, a paksiaknál pedig abszolút nincs átfedés az első és a második keret között, hiszen aki az első csapatban már szerepelt, az később nem játszhat a másodikban – magyarázta a Rangadónak nyilatkozó Törtei Tamás. – Ugyanazzal a szemlélettel mentünk fel a pályára, mint bármelyik mérkőzésen. Minden meccsen szabadon, felszabadultan játszunk, de vannak kötelezettségek, elvárások taktikai szempontból. Nem számítottunk könnyű meccsre, de azt terveztük, hogy már az elején megszerezzünk a vezetést. Ez végül nem sikerült, meglehetősen harcos első félidő volt…

– Érdekesség, hogy a hétvégén ismét a Pakssal találkoznak, immár a bajnokságban. De a két ellenfél között talán csak a csapatnév lesz a hasonlóság.
– Nehéz mérkőzésre számítunk, nyilvánvalóan nehezebb lesz, mint a kupameccs, amely ráhangolódásnak jó volt. Ha nem is olyan különbséggel, de szeretnénk elhozni a három pontot, mert mi sosem játszunk döntetlenre.

– Remekül kezdték a szezont, de legutóbb döntetleneztek a Siófokkal, előtte pedig kikaptak Újpesten. Megtört a lendület?
– Nem érzem, hogy megtorpanunk volna. Minden héten elvégezzük ugyanazt az edzésmunkát, és szerintem jó formában van mindenki. A Paks beragadt a rajtnál, de a kerete nem változott jelentősen, nem volt nagy mozgás, és nem is felejtettek el futballozni. Jó játékosokból álló csapatról van szó, ezért nem kell azt nézni, hogy a két együttes milyen helyen áll a tabellán. Bár már eltelt kilenc forduló, és ilyenkor már nagyjából kirajzolódnak az erőviszonyok, de a Paks ennél jobb eredmény elérésére hivatott.

– A Pécs a negyedik a tabellán, ötször nyert, kétszer kapott ki, mégis negatív a gólkülönbsége. Van ennek bármi jelentősége?
– Mindkétszer négy-egyre kaptunk ki, ezt nagyon sajnálom, mert vereség estén sem mindegy a különbség. Nagyarányú győzelmet még nem arattunk, mindig egy góllal nyertünk, éppen ezért sajnálatos ez a két négy-egy. Ha mondjuk kétszer kettő-egyre kaptunk volna ki, mindjárt más lenne a helyzet, hiszen akkor pluszosak lennénk. Ki lehet kapni, de nem négy-egyre…

Szervezett és fegyelmezett a Pécs
– A legutóbbi mérkőzésünkön, Debrecenben, nem tudtunk pontot szerezni, pedig a találkozónak voltak olyan időszakai, amikor erre minden esélyünk megvolt – mondta Kis Károly, a Paks edzője a klub honlapján. – Sajnos többször is rosszul választottunk döntő szituációkban. De gond volt a koncentrációval is, amit a hazaiak megbüntettek. Most olyan csapattal találkozunk, amit az újoncok lendülete, valamint a szervezett, fegyelmezett játékuk nagyon jó pozícióba juttatott. Így ismét nehéz feladat vár ránk, azonban számunkra már csak a három pont megszerzése lehet az elfogadható eredmény. Bízom benne, hogy most nem csak a meccs egyes periódusaiban játsszunk majd jól, hanem végig jó teljesítménnyel kirukkolva megszerezzük a győzelmet. Ehhez szükség lesz a szurkolóink segítségére is, remélem, hogy végig buzdítani fogják a csapatot!
Címkék: pécspmfctörtei

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.