A jelenlegi listavezető és a legutóbbi szezon ezüstérmese találkozójának harmadik percében Kulcsár Tamás beívelését az egyik paksi védő éppen Bódi Ádám elé fejelte. Az ő lövése megpattant egy másik védőn, de a vendégcsapatnak így is szüksége volt Csernyánszki Norbert kapus kivetődésére, aki elbokszolta a labdát az érkező Adamo Coulibaly elől. A nyolcadik percben Böde Dániel lőtt 18 méterről, senkitől sem zavartatva, de a labda elsuhant a kapufa mellett.
A kilencedik percben Bódi Ádám végzett el szabadrúgást harminc méterről, a beívelést Csehi Tamás fejelte a saját kapujába a tehetetlen Csernyánszki mellett. A 17. percben Coulibaly rajzolta a tizenhatos vonalán helyezkedő Kulcsár elé a labdát, ő a tizenegyes-pont magasságban már éppen lőtt volna, de az utolsó pillanatban Heffler Tibor becsúszva szerelte. A labda nem pattant messzire, Kulcsár fordult egyet és újra próbálkozott, de a játékszer a kapufa mellett suhant el.
A 21. percben Montvai Tibor laposan középre lőtt labdája a hazai és a paksi játékostársak előtt is elgurult. Két perc múlva Montvai nyargalt egyes-egyedül a debreceni kapu felé, a debreceniek csak tisztes távolból követték. Ő azonban a tizenhatos vonaláról a kimozduló Nenad Novakovics kapusba lőtt. A 26. percben Bartha László zavartalanul vehette le a labdát a tizenhatoson belül, meg is tette, de az ötös sarkáról, nagy helyzetben a kapu fölé lőtt! Az ellentámadás során Coulibaly lőtt négy méterről, az alapvonal közeléből szinte nullszögből, de Csernyánszki a helyén volt.
A 33. percben megint a paksi kapusnak kellett közbeavatkoznia, és ismét szépen védte Bódi szabadrúgását. A kontrából Montvai lőtt 17 méterről, Novakovics vetődve védett. A 39. percben Vayer beadásába belelépett egy visszafutó debreceni játékot, majdnem ebből is öngól lett! A DVSC megérdemelten szerzett vezetést, és a folytatásban is voltak lehetőségei, de Paks is számos alkalommal teremtett veszélyhelyzetet a hazaiak kapuja előtt. A Paks azonban a nagyobbnál nagyobb ziccereit is kihagyta, ezért az egyenlítés elmaradt.
A második felvonás elején is élénk volt a játék, kisebb lehetőségek mindkét oldalon kialakultak. A 62. percben Bartha lapos beadása elsuhant a debreceni lábak között, és Vayer Gáborról bepattant a kapuba (1-1)! Novakovicsot az egyik csapattársa is zavarta a védésben. A hazaiak védekezése már az első félidőben is meglehetősen darabos volt… A DVSC szempontjából ez bizony egy potyagól volt. A 66. percben aztán a paksiak kaptak egy potyát! Úgy tűnt, hogy Báló Tamás birtokolja a labdát, de az ötösnél az egy perccel korábban beállt Stevo Nikolics elcsente tőle, gyorsan középre passzolt, az érkező Coulibaly pedig a hálóba passzolt (2-1).
A 75. percben Selim Bouadla végzett el szabadrúgást, az érkező Varga József pedig a feje búbjával megcsúsztatta a labdát, amely így a kapuba vágódott (3-1). A 85. percben Yannick passzából Coulibaly az alapvonal közelében nem tudott kapura fordulni. Két perc múlva ugyanez volt a figura, csak egy kicsit távolabb, Coulibaly most helyzetbe került, de addig várt, míg szerelték. A 89. percben Vayer egy az egyben megvert két védőt, majd 14 méterről nemes egyszerűséggel ellőtte a labdát Novakovics mellett (3-2). A 91. percben Bouadla mesteri passza után Coulibaly kicselezte Csernyánszkit, és a hálóba passzolt (4-2).
A második félidőben továbbra is szellősen védekezett a Debrecen, de amikor a paksiak hosszú idő után ezt ki tudták használni, az ő hátsóalakzatuk is nagyot hibázott, és megint a hazaiaknál volt az előny. A negyedórával a lefújás előtt született gyönyörű szabadrúgásgól eldöntötte a találkozót. Az utolsó percek gólváltása miatt még izgalmasabb és élvezetesebb volt az összecsapás. A helyzeteit hatékonyabban kihasználó hajdúságiak megérdemelten nyertek.