Legalábbis ezt mondják a szurkolók, akik gyakran rendeznek részeg karnevált a lelátókon, olyat, amilyet a stadionokon kívül sose engednének nekik a tekintélyuralmi irányítás alatt álló országban – írja az MTI.
– Nem azért járok ide, hogy különösebben szurkoljak bármelyik csapatnak – vallja be őszintén Kiav Lin 15 éves középiskolás a nyitott lelátó különösen zajos szektorában ülve. – Azért jövök, hogy szabadon bármit kiabálhassak.
A sport mindenhol menekülést kínál az élet unalmából. Mianmarban azonban, ahol a titkosrendőrség mindenhol jelen van, és száz év börtönbüntetést is kirónak arra, aki a kormány ellen beszél, a futball ennél többnek tűnik: a hangos vidámság szigete a szegénység és félelem embert felőrlő tengerében.
Kilencven perc látszólag zavartalan szabadságot kínál. A mérkőzések alatt több teherautóra való rohamrendőr veszi ugyan körbe a stadionokat, de a rendnek ezek a komorarcú őrei rendszerint a létesítményeken kívül maradnak. Júliusban a Mianmar és Omán közti világbajnoki selejtezőmérkőzést a japán bíró az első félidőben félbeszakította, mert a szurkolók köveket, cipőket és vizes palackokat dobáltak a pályára. Az ománi csapat egyik kísérőjének feje meg is sérült.
A tribünön tapasztalható lelkesedés azonban nem igazán sínyli meg a rendbontást. „Eltörjük a lábad!” – kiabálták nemrég egy mérkőzésen a szurkolók az ellenfél csatárának. A beszólás a szelídebbek közé tartozott, többször elhangzottak közösüléssel kapcsolatos kifejezések.
Futball: kenyér és cirkusz
A Burma néven is ismert Mianmar egyike a világ legszegényebb és legdrágább országainak. Egy mobil-előfizetés elindítása 700 dollárnak megfelelő összegbe kerül. Egy új gépkocsi üzembe állításának ára a hatalmas adók és drága engedélyek miatt 200 ezer dollár is lehet. Két dolog azonban rendkívül olcsó Mianmarban: a rizs (körülbelül harminc forintnak megfelelő összegért kapható egy kis zsák), és a száznegyven forintba kerülő belépő egy futballmeccsre. Szándékosan vagy sem, a najpjidói kormány a Római Birodalomról példát véve futballt kínál kenyér és cirkusz gyanánt.
A Mianmari Nemzeti Liga a kormány bíztatására alakult meg 2008-ban, amikor széles körben haragot váltott ki az, ahogyan a kormány a térségben pusztító ciklon következményeit kezelte, és még elevenen élt az emberek emlékezetében a buddhista szerzetesek vezetésével, egy évvel korábban lezajlott nagy tiltakozássorozat. A kormány arra ösztökélte az üzleti életben tevékenykedő barátait, hogy segítsenek a liga és a hozzá tartozó 12 csapat finanszírozásában.
A harmadik szezonjánál tartó liga különösen sikeres szórakoztatási formának bizonyult. Újságírók szerint a Mianmarban megjelenő magánkiadású sajtótermékek közül a sportlapok példányszáma felülmúlja a többiét.
– Akinek a mindennapi élete nehézségekkel, súlyos terhekkel van teli, az szeretne megfeledkezni róluk – magyarázta U Ko Htut, az ország egyik legjobb futballszakírója a The New York Timesnak. – Nálunk kevés a sikeres ember. Valamennyien szeretjük labdarúgósztárnak képzelni magunkat. Szeretnénk az ő cipőjükben járni.
Az újságíró összesen 13 évet töltött börtönben – meg is kínozták –, bűncselekménynek minősítve az 1988-as nagy felkelés idején egyetemistaként végzett tevékenységét. Mint kifejtette, Mianmarban még talán az élvezi leginkább a szólásszabadságot, aki a sportról ír. A cenzorok ritkán háborgatják, nem úgy, mint a politikai újságírókat, akik pályafutásuk nagy részében azt figyelik, hogyan kurtítják meg és szerkesztik át műveiket. Az amerikai lap tudósítójának a neve sem jelenik meg anyagain, mert néhány ritka kivételtől eltekintve Mianmarban nem dolgozhatnak külföldi újságírók.
Kapun kívül marad a civilizáltság
Mianmar az 1962-ben végrehajtott puccs óta katonai kormányzás alatt áll. Az ország 55 milliós lakosságában mélyen gyökerezik a kormánnyal és a hatalommal szembeni bizalmatlanság. Éppen ezért nem igazán meglepő, hogy a hatalomnak a futballmeccseken jelen lévő szimbólumát, a bírót sűrűn szidják egy-egy nem tetsző ítélet után, a legkülönfélébb obszcén és személyes megjegyzéseket vágva a fejéhez, vagy durva káromkodásokat skandálva indulataik levezetésére.
Egy futballstadionban tett látogatás embert próbáló vállalkozás, az általában udvarias burmaiak a stadionok kapuin kívül hagyják civilizáltságukat. U Min Aung 29 éves üzletember, hároméves kislánnyal. A stadion lelátójára érve letépi magáról az ingét, és az ellenfelet szidalmazva részegen támolyog előre a tömegben. Időnként üvegeket dobál a pályára, illetve bármit, ami a keze ügyébe kerül. Nemrég egy meccs alatt megpróbálta szétszedni a betonból épült tribünt. Ő is részt vett a Mianmar–Omán mérkőzésen kitört rendbontásban, de egy csöppet sem sajnálja.
– A bíró igazságtalan volt. Mindenki üvegeket dobált, én is – meséli a férfi.
A FIFA nyilatkozata szerint a bíró azután döntött a mérkőzés félbeszakításáról, mert a helyi szurkolók ismételten tárgyakat dobáltak a játéktérre. Az ügyet a FIFA fegyelmi bizottsága fogja megtárgyalni. Ami a mianmari futballmeccseken történik, az közel áll a huliganizmushoz. Az ellentétes szurkolótáborok időnként egymásnak esnek, de a feszültség sokszor hamar elmúlik, részben azért, mert sok szurkoló részegebb annál, semhogy képes lenne tisztességesen verekedni.
A rossz magaviselet nem szükségszerűen korlátozódik a szurkolókra. 2004-ben a mianmari nemzeti válogatott három játékosát kellett leküldeni a pályáról a Szingapúr elleni mérkőzésen. Az egyik elgáncsolta az ellenfelét, egy másik sarat rúgott a bíró felé, a harmadik pedig egy vizesüveggel megütött egy szingapúri játékost, és a pályáról távozóban szeméremsértő, derék alatti mozdulatot tett. Olyan mélypont volt ez a mianmari futball történetében, amely miatt még a szurkolók egy része is szégyenkezett.
– A nemzeti válogatott meccsein is tapasztalható durvaság egyik oka a csapat régóta tartó rossz teljesítménye miatti csalódottság – állítja az Okocsa néven publikáló sportújságíró.
A mianmari futball dicsőséges időszakát az ötvenes-hatvanas évek jelentették, amikor az ország ázsiai tornákat nyert és rendszeresen legyőzte szomszédjait. Jelenleg a FIFA 203 nemzeti válogatott közül a 165. helyre sorolja a mianmarit, olyan országok mögé, mint a Maldív-szigetek és a Bahamák.
