Kiemelt hírek

Hajdúböszörményben folytatja Minczér

Nem maradhatott a Nyíregyháza Spartacusnál, ezért a harmadosztályba igazolt Minczér Tibor.

Kapcsolódó cikkek

2005 óta játszott a Spartacus színeiben Minczér Tibor, most azonban nem maradhatott a szabolcsi megyeszékhely másodosztályú együttesében a város szülötte. Alapember volt, aki akkor is kitartott, amikor tavasszal, illetve nyár elején úgy tűnt, nem is lesz NB II-es együttes Nyíregyházán. Végül mégis távoznia kellett, nem is akárhogyan: az átigazolási időszak utolsó napján közölték vele, és két társával, Ambrusz Árpáddal és Cséke Györggyel, hogy mehetnek, amerre látnak.

A Rangadó.hu megkeresésére a 27 éves középpályás elmondta, hogy túl sok választási lehetősége már nem volt, így a legutóbbi idényben még másodosztályú, jelenleg az NB III Tisza-csoportjában szereplő Hajdúböszörményi TE színeiben folytatja a játékot.

– Ambrusz Árpi a Kemecsébe igazolt, szintén a harmadosztályba, Cséke Gyuri viszont még vár. Nem tudom, mire – mondta a Rangadónak nyilatkozva Minczér Tibor. – Nem tudom a valós okát, miért kellett távoznunk. Azt mondták, felsőbb utasítás. Korábban voltak csúszások is a fizetésben, de mi akkor is maradtunk. Nyáron lett volna lehetőségünk távozni, de nem engedtek el. Azt mondták, az új edző, Gálhidi György számít ránk. Aztán az utolsó napon szóltak, hogy mennünk kell, ezt eléggé zokon vettem. Három helyi játékost küldtek el, és három fiatal román labdarúgót hoztak. Nem tudom, ennek mi értelme van, illetve ők milyen játékerőt képviselnek… Hajdúböszörményben jó a közösség, sok ismerősöm van, jól fogadtak, úgyhogy végül is nem bántam meg, hogy idejöttem. A téli átigazolási időszakban, ha tudok, visszatérek a másodosztályba, de ha nem lesz lehetőségem, akkor maradok.

Bemutatkozás a Létavértes ellen?
A harmadosztályban az NB II menetrendjének megfelelően zajlanak a mérkőzések, tehát eddig ott is három fordulót rendeztek. A Tisza-csoportban a Hajdúböszörmény két győzelemmel és egy vereséggel, hét ponttal jelenleg a harmadik helyen áll. Minczér Tibor elvileg a legutóbbi, Ibrány elleni találkozón már bemutatkozhatott volna új csapatában, de még nem készültek el a papírjai, így a debütálására a hétvégi negyedik körben, az NB I-ben éllovas Debreceni VSC-TEVA fiókcsapata, a Létavértes ellen kerülhet sor.
A HTE eddigi eredményei
Várda SE – Hajdúböszörményi TE 1-1
Hajdúböszörmény–Tiszalök 5-0
Hajdúböszörményi TE – Ibrány SE 4-3
Olvasói sztorik