Kiemelt hírek

16 éve volt utoljára dupla visszajutás

Bár jól áll az NB II-ben az élvonal legutóbbi két kiesője, nem gyakori, hogy a búcsúzók azonnal visszakerülnek.

Kapcsolódó cikkek

A legutóbbi szezonban az MTK és a Szolnok kiesett az élvonalból. Bizonyára csalódásként élték meg az osztályváltást, de gyorsan összekapták magukat, hiszen három forduló után százszázalékos mutatóval rendelkeznek az NB II-ben. Ez adta az ötletet, hogy legújabb körképünkben utánanézzük, az elmúlt bő tíz évben vissza tudtak-e jutni azonnal a kiesők az NB I-be?!

Kezdjük tehát az új évezred elején, a 2000-es évben a múltidézést. A tavaszi záráskor nem volt már ott a mezőnyben a Gázszer FC, amely elkezdte a bajnokságot, de menetközben visszalépett, és a helyén a Pécsi MFC folytatta a szereplést a tavaszi szezonban. A Szeged LC is az idény közben adta fel a harcot, ezért visszasorolták az NB II-be, amely akkor nem a másod-, hanem a harmadosztályt jelentette. Az NB I/B elnevezésű másodvonalba a Siófok, a Diósgyőr és a Vác esett ki.

Mivel ezután alaposan átszervezték a bajnokság rendszerét, meglehetősen nehéz követni, hogy melyik csapattal mi történt. Az biztos, hogy az első- és a másodosztály következő idénye is kvalifikációs meccsekkel kezdődött. Ez a Diósgyőrt már nem érintette, mert májusban véget ért a csődmoratórium, és elkezdődött a klub felszámolása. A Szeged és a Gázszer szintén eltűnt, a Vác csak az NB III-ban indult, a Siófok pedig a Nyugati-csoportban csak a nyolcadik lett, így a kiesők nem jutottak vissza.

2001-ben a Magyar Kupa-győztes Debrecen kiesett volna az NB I/B-be, de a BKV Előre visszalépése miatt bennmaradhatott. Más volt a helyzet a Lombard FC Tatabányánál, amely bár kvalifikálta magát az Intertotó Kupába, utolsó (12.) helyezettként kiesett a másodosztályba. Ott a következő évadban csak a hatodik helyre volt jó nyugaton, tehát az azonnali visszajutás ezúttal is elmaradt.

A következő esztendőben búcsúzott a legjobbak közül a Haladás és a Vasas. Mivel az angyalföldiek a B-csoportban fél év elteltével bedobták a törölközőt, esetükben szó sem lehetett visszakerülésről, de mivel kisvártatva újra módosították a lebonyolítási rendszereket, és az egycsoportos másodosztályból éppen két együttes került fel az NB I-be, második helyezettként a szombathelyiek újra a legjobbak között találták magukat.

2003-ban a Kispest-Honvéd és a Dunaferr kényszerült búcsúzni a legfelső osztályból. A fővárosiak azonnal visszakerültek, a Dunaújváros azonban az NB I/B-ben is a sereghajtók között volt. 2004-ben megint cifra volt a helyzet, hiszen az élvonal létszámát újra felemelték, így egyenes ágon nem volt kieső, tehát a következő idényben visszajutó sem lehetett.

Egy évet átugrottuk, így jutottunk el 2006-hoz, amikor szintén nem alakultak zökkenőmentesen a dolgok. Történt ugyanis, hogy papíron a Vasas és a Pápa esett ki, mivel azonban a Ferencváros nem kapott licencet, az angyalföldiek indulhattak az élvonalban helyettük. Rögzítsük tehát: a két kieső végül a Pápa és a FTC lett. Az élvonal újra 16 csapatos, a másodosztály pedig ismét kétcsoportos lett, és NB II-nek hívták. Keletről a Ferencváros nem tudott visszajutni, mert a második helyen végzett, és nyugaton a Pápa sem járt szerencsével, mert csak ötödik lett.

2007-ben a Pécs és a Vác búcsúzott az élvonaltól, de a váciak a következő bajnokságban keleten, a baranyaiak pedig nyugaton egyaránt csak a hatodik helyre futottak be, így nem kerültek vissza. 2008-ban megint nem (csak) a pályán dőltek el a legfontosabb kérdések, hiszen az FC Sopron télen megszűnt, a Tatabánya pedig a rossz eredményeinek köszönhetően esett ki, de a következő évadra nem kért licencet, így egyik búcsúzó sem juthatott vissza.

Egy évvel később kihullott a Siófok és a REAC. A Balaton-partiak nagy versenyfutás végén egy ponttal megelőzték a Gyirmótot nyugaton, úgyhogy azonnal visszakerültek, a fővárosiak viszont azóta is a másodvonalban szerepelnek. Tavaly a Diósgyőrnek és a Nyíregyházának nem sikerült bennmaradnia, és bár a téli szünetben a szabolcsiak sokkal jobban álltak riválisuknál az NB II Keleti-csoportjában, végül a borsodiak jutottak vissza az élvonalba.

Az elmúlt tíz év krónikájából látszik, hogy többször volt példa azonnali visszajutásra, amikor az NB I-ből kieső csapat csak egy szezont volt kénytelen a második ligában tölteni, de olyan az általunk vizsgált időszakban nem fordult elő, hogy mindkét kieső azonnal visszakerüljön a legjobbak közé. Ez legutóbb akkor esett meg, amikor az 1994-es utolsók, az MTK és a Haladás egy idény elteltével az élen zártak a Keleti-, illetve a Nyugati-csoportban.

Olvasói sztorik