Kiemelt hírek

Két-két gól, egy-egy pont

A Haladás Sopron Bank hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Kecskeméti TE-Ereco ellen az OTP Bank Liga hetedik fordulójában.
OTP Bank Liga, 7. forduló
Haladás Sopron Bank – Kecskeméti TE-Ereco 2-2 (1-1)
Szombathely, 6000 néző. Játékvezető: Vad II István
Haladás: Rózsa – Búrány, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Nagy I G., Iszlai, Kovács I. (Irhás, 66.), Halmosi – Vujovics (Oross, 82.), Kenesei. Vezetőedző: Aczél Zoltán
KTE: Németh G. – Maynard (Stokics, 72.), Balogh B., Gyagya (Radanovics, 69.), Mohl – Gyurcsó, Savics, Bertus, Bori (Alempijevics, 60.) – Foxi, Litsingi. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerzők: Vujovics (19.), Balogh B. (öngól, 72.), illetve Bertus (20.), Mohl (78.)

A kecskemétiek kapusa, Németh Gábor a hatodik percben Vujovics, a hetedikben pedig Nagy lövését védte, ez is azt mutatja, hogy a Haladás kezdett bátrabban, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést a 18. percben! Kenesei Krisztián lőtt tíz méterről kapura, Németh ezúttal is bravúrral védett, de a kipattanó Vujovicshoz került, aki az ötös baloldali csücskéről a kapu bal alsó sarkába lőtt (1-0).

A Kecskemét egyenlítése teljesen váratlan volt! A középkezdés után Litsingi beadása után Guzmics lábáról került a labda Bertus elé, aki öt méterről a kapu közepébe emelt (1-1). A 25. percben Kenesei 24 méterről ívelt be egy szabadrúgást, amit Tóth Péter fejelt öt méterről a kapuba, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. A 29. percben Nagy Gábor jobb oldali beadása után Kenesei estében, 13 méterről lőtt a kapu bal oldala mellé.

A folytatásban még voltak szórványos kísérletek, de az első félidőben több gól már nem esett.

A fordulás után is a hazaiak uralták a meccset, ám sok helyzetet kihagytak. Az 54. percben Foxi lőtt jobbról, nyolc méterről, éles szögből az oldalhálóba. A 67. percben Kenesei végzett el szabadrúgást, balról, éles szögből, de a jobb alsó sarokba tartó labdát Németh Gábor védte. A 73. percben Kenesei ívelt be egy szabadrúgást, jobbról, húsz méterről, és a menteni akaró Balogh öt méterről olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az a lábáról a kapu bal alsó sarkába pattant (2-1).

A 78. percben megint egyenlített a Kecskemét! Mohl lőtt 25 méterről nagy gólt a kapu balé alsó sarkába (2-2). A 83. percben Kenesei 18 méteres szabadrúgása tartott a kapu bal oldalába, de Németh szögletre mentett. A sarokrúgást Irhás ívelte be, s Tóth hat méterről fejelt, de megint jött Németh, és a kapu fölé ütötte a labdát. A 85. percben Irhás lépett ki egyedül a védők közül, s tíz méterről a jobb alsó sarok felé lőtt, de Németh megint hárított.

A vasiak maguknak köszönhetik, hogy nem tudták megnyerni a mérkőzést.

Olvasói sztorik