Kiemelt hírek

Még korai leírni a Veszprémet!

Sokan már a bajnokság rajtja előtt biztos kiesőnek tartják az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Veszprém FC-t.

Áprilisban Finta Péter utolsó percben szerzett góljával aratott egygólos győzelmet a Veszprém FC a Tatabánya ellen. A harmincéves csatár találataira a hétvégén rajtoló új idényben is nagy szükségük lesz a bakonyiaknak, akiket fűt a bizonyítási vágy. A Rangadónak nyilatkozó Finta korábban az Ajka, a Videoton és a Haladás csapatában is szerepelt, három éve azonban a veszprémiek alapembere.

– Erősödött a keretünk, és meghonosodott egy profibb szemlélet a csapatnál – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Finta Péter. – Jól sikerült a felkészülés, ezt az edzőmeccsek is bizonyítják. Jól beilleszkedtek az új játékosok, mindenki elfogadta őket. Két-három poszton kifejezetten erősek vagyunk. A nyári időszak arra is nagyon jó volt, hogy azok is rendszeresen napi két edzésen tudtak részt venni, akik iskolába járnak. Csak az a két-három játékos maradt le a délelőtti gyakorlásokról, aki dolgozik. Régebben inkább megyei csapatok ellen játszottunk a felkészülés során, de nem igazán tudtuk felmérni, hol is tartunk valójában. Most ebben is előrelépés tapasztalható.

A veszprémiek a nyolcadik-tizenkettedik hely között szeretnének végezni, pedig nagyon leírják, többen biztos búcsúzónak titulálják a csapatot, és ez a játékosok figyelmét sem kerüli el.

– Több portálon és újságban is olvastuk, hogy az ellenfelek közül mindenki azt jósolja, mi fogunk kiesni – mesélte Finta Péter. – Minden csapat erősödött, komolyabb lett a Nyugati-csoport! Itt van az MTK, a Tatabánya, a Gyirmót, az Ajka, viszont nincs már Kaposvölgye és Barcs, a mezőny hátsó régiójából csak mi maradtunk az előző idényhez képest. Pont ezért mond mindenki minket biztos kiesőnek, de természetesen a csapat emiatt még inkább meg akarja mutatni, hogy képes jó teljesítményre. Az első meccs nagyon fontos, szeretnénk jól kezdeni Sopronban.

Olvasói sztorik