Kiemelt hírek

„Csak egyfelé kell szétszakadnom!”

Csopaki István nem bánja meg, hogy szüneteltetnie kell a teremlabdarúgást, ha nagypályán feljut az NB I-be a Gyirmóttal.

Nyugodtan nevezhetjük a futball polihisztorának Csopaki Istvánt! A Rangadónak nyilatkozó 28 éves középpályás a legutóbbi szezonban nagypályán az NB II Nyugati-csoportjának gólkirálya lett, közben pedig a Ferencváros teremlabdarúgó-csapatát is erősítette, sőt a magyar válogatottba is bekerült! A futsal azonban egy ideig most kimarad az életéből, hiszen a REAC, a Tatabánya, a Vác, a Siófok és a BKV Előre csapatai után most a Gyirmót együtteséhez igazolt, ahol csak arra kell koncentrálnia, hogy az élvonalba kerüljön a győri együttessel.

– Három év után elhagyta a BKV Előre csapatát, és Gyirmótra igazolt. Hogy érzi, jól döntött?
– Szerintem igen, mindenféleképpen, hiszen itt jobbak a körülmények. Az döntött, hogy itt nincs állóvíz, kimondottan NB I-et akarnak, más el sem fogadható – szögezte le a Rangadó.hu megkeresésére Csopaki István.

– A csapat erőssége alapján mit gondol, van esély az első hely megszerzésére?
– Úgy gondolom, föl fogunk jutni! Kérdés, hogy az MTK és a Tatabánya milyen lesz. E három csapat között fog eldőlni az elsőség. A bajnokság szerintem ugyanolyan lesz, mint a tavalyi. A Nyugati-csoport játszósabb, az itteni csapatok jobban tudnak futballozni! Keleten sokkal több a küzdősebb, brusztolósabb együttes.

– Amikor a BKV Előre együttesében játszott, egyidejűleg a Ferencváros teremlabdarúgó-csapatának is tagja volt. Gyirmóton azonban le kell mondania a kispályáról. Miért?
– Mert a vezetőség nem engedi. Olyan szempontból nem bánom, hogy így csak egy dologra kell koncentrálnom, nem kétfelé, csak egyfelé kell szétszakadnom.

– A teremben is remekül teljesített, a futsal-válogatottba is bekerült! Nem bánja, hogy most szüneteltetnie kell?
– Ezt majd a szezon végén megmondom! Ha nem jutunk fel, akkor felesleges volt a váltás.

– Három idényen keresztül erősítette a BKV Előrét, előtte azonban vándormadár volt. Gyirmóton hosszútávra tervez?
– Ha sikerül a feljutás, mindenképpen, hiszen kétéves szerződésem van!

Olvasói sztorik