Kiemelt hírek

Halmosi ismét a válogatottban

Korcsmár Zsolt és Fehér Zoltán első alkalommal öltheti magára a címeres mezt. Íme az Izland elleni keret.

A magyar labdarúgó válogatott augusztus 10-én, a Puskás Ferenc Stadionban játszik felkészülési mérkőzést Izland ellen. Az összecsapás a szeptember elején esedékes Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés főpróbája lesz.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette keretet, ezúttal több olyan védőt is meghívott, akik az elmúlt évben nem szerepeltek az együttesben.

Halmosi Péter hosszú idő után lett ismét kerettag, míg Korcsmár Zsolt, valamint Fehér Zoltán először öltheti magára a felnőtt válogatott mezét. Meghívásukra azért volt szükség, mert Juhász Roland és Vanczák Vilmos eltiltás miatt nem léphet pályára a svédek elleni szeptemberi Eb-selejtezőn, és a szakmai stábnak gondoskodnia kell a két kulcsjátékos pótlásáról.

– Tudom, hogy sokak számára meglepetést okoz az Izland elleni meccsre kihirdetett keret – fogalmazott az mlsz.hu-n vezetett blogjában a szövetségi kapitány. – A hiányzók közül a legnagyobb név Gera Zoltáné, de mint tudjuk, ő sérült, ezért nem számíthattunk a játékára. Alighanem többek felkapják a fejüket Fehér Zoltán és Halmosi Péter meghívása hallatán. Az igazság az, hogy a szélső védők posztján kicsi a választék, és a svédek elleni selejtezőn nem számíthatunk Vanczák Vilmosra, aki a hátvédsor mindkét oldalán bevethető lenne. Igaz, Lázár Pál és Laczkó Zsolt többször is bizonyította rátermettségét, ám figyelembe kellett vennünk, hogy nekik is van sárga lapjuk, s ha a svédek ellen mindketten újabb sárgát kapnának, akkor Moldova ellen nem léphetnek pályára, s nekünk tudnunk kell, mit lépünk ebben az esetben. Két jó korban lévő, tapasztalt labdarúgót hívtam be ezekre a posztokra, kiváncsi vagyok, mire lesznek képesek.

Az Izland ellen készülő magyar keret:

Kapusok:

Király Gábor (1860 München)

Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)

Csernyánszki Norbert (Paksi FC)

Védők:

Lázár Pál (Samsunspor)

Fehér Zoltán (Győri ETO)

Lipták Zoltán (Videoton FC)

Pintér Ádám (Real Zaragoza)

Korcsmár Zsolt (Brann Bergen)

Juhász Roland (Anderlecht)

Laczkó Zsolt (Sampdoria)

Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank)

Középpályások:

Elek Ákos (Videoton FC)

Koman Vladimir (Sampdoria)

Hajnal Tamás (VfB Stuttgart)

Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala)

Koltai Tamás (Győri ETO)

Czvitkovics Péter (KV Kortrijk)

Vadócz Krisztián (Osasuna)

Varga József (DVSC-TEVA)

Támadók:

Rudolf Gergely (Genoa)

Szabics Imre (Sturm Graz)

Priskin Tamás (Ipswich Town)

Németh Krisztián (Olimpiakosz Pireusz)

Olvasói sztorik