Kiemelt hírek

Pécs: tökéletes! Vasas: borzalmas!

A Pécsi MFC 2-1-re nyert a Vasas-Híd otthonában az OTP Bank Liga második fordulójában.

A Vasas kezdte élénkebben és gólveszélyesebben a mérkőzést, a negyedik percben Bárányos kapott labdát a tizenhatoson belül, majd két védő szorításában a földre került, a játékvezető sípja azonban néma maradt a Vasas játékosának reklamációja ellenére.

A kilencedik percben jobboldali Vasas-támadás végén Kulcsár kanyarított középre, majd Bárányos félfordulattal, remek mozdulattal tálalt Simic elé, aki mintegy hét méterről, kapásból Dibusz Dénesbe bombázott. Nagy ziccer maradt ki! A 15. percben Bárányos szöglete után a lecsorgó labda Kulcsár elé került, aki állítgatás nélkül tüzelt mintegy 18 méterről, lövése fölé szállt.

A 23. percben megint a hazaiak veszélyeztettek, Kulcsár ugratta ki remek ütemben Simicset, aki egy szép átvétel után mintegy 12 méterről próbált a bal sarokba helyezni, Dibusz azonban bravúrral hárított. A Vasas irányította a játékot az utóbbi percekben, támadásai azonban elhalnak a Pécs térfelének közepén. A 29. percben ismét Simic került helyzetbe, ezúttal a jobb oldalon, tizenegy méterről leadott lövését Dibusz ütötte szögletre. A sarokrúgás után kikerült a labda a mezőnybe, majd a visszaívelés után ismét Simic csúsztatott, fejese azonban elkerült a Pécs kapuját.

A folytatásban a mezőnyjáték dominált, támadást egyik csapat sem tudott felépíteni. Amikor mégis, akkor továbbra is az angyalföldiek kezdeményeztek, de vagy pontatlanok voltak a befejezésnél, vagy a remek formában védő pécsi kapus, Dibusz Dénes hárított. A félidő gólnélküli állásnál köszöntött a csapatokra.

A második félidő egy gyors gólváltással indult! Előbb a 49. percben Horváth Zsolt kapott remek hosszú indítást Lantostól, majd a kapujából jócskán kimozduló, és ezzel nagyot hibázó szlovák Lubos Ilizi kapus fölött a hálóba emelt (0-1). Két perc sem telt el, amikor egyenlített a Vasas: Bárányos baloldali szögletére középen remek ütemben érkezett Gáspár József, aki mintegy négy méterről a Pécs kapujába bólintott (1-1).

Az 54. percben kimaradt egy pécsi helyzet: a gólszerző Horváth Zsolt adott középre a jobb oldalról, Bajzát Péter mintegy tíz méterről fejelt kapura, kísérlete épphogy mellé szállt. Öt perc múlva Bárányos kapott jó labdát a jobb oldalon, majd a tizenhatoson belülről adott volna középre, azonban blokkolta egy becsúszó pécsi védő, a lepattanó labdát a kapufába bombázta Bárányos!

A gyors gólváltás után megélénkült a mérkőzés, mindkét csapat érezhetőbben aktívabb lett, tetszetős támadásokat láthat a közönség. A 65. percben Gáspár és Kovács fejelt össze, előbbit hordágyon vitték le a pályáról. Sérülése komolynak tűnik, ugyanis mentővel szállították el a stadionból. A 71. percben ismét vezetéshez jutott a Pécs: Scsepanovics egy csel után lőtt mintegy húsz méterről, kísérlete a bal kapufát találta el, a kipattanót Nagy Olivér helyezte az üres kapuba mintegy öt méterről (1-2).

A Vasas küzdött az ismételt egyenlítésért. Hiába… A nyolcvanadik percben gyors kontra után Kulcsár passzolt Simicshez, aki mintegy 18 méterről lőtt, Dibusz bravúrral hárított, majd Bárányos bal oldali szabadrúgását Simic csúsztatta fölé. Az utolsó percekre ismét a hazai csapat vette kezébe az irányítást, az angyalföldiek játszottak fölényben, egyenlíteni azonban nem tudtak. A vége felé már csak mezőnyjáték folyt a pályán, helyzet nélkül.

A Pécs a második meccsét is megnyerte, míg a Vasas a második bajnokiját is elvesztette.

Komjáti András, a Vasas vezetőedzője: – Sajnos bejött az, amit mondtam, hogy ha nem tudjuk az ellenfelet az elején megfogni, amire pedig megvoltak a nagyon komoly esélyeink, akkor szenvedős mérkőzés vár ránk. A második gól előtti zűrzavar megzavarta a csapatot. Pont kiegészültünk, és a koncentráció is egy kicsit alábbhagyott. A tanulság az, hogy az adandó helyzeteket az első percekben be kell rúgni. Illetve nem tudom megítélni, de a játékosom szerint a játékvezető azt mondta, hogy ha ez tíz perccel később történik, akkor büntetőt ítél. Nem tudom, ez igaz vagy nem. A tizenegyes az első másodpercben is az, meg kell adni. Persze, nem emiatt kaptunk ki, hanem azért, mert nem használtuk ki a lehetőségeinket. Egy csatárnak, ha egy az egyben megy a kapusra kétszer-háromszor, akkor illik legalább egyet belőnie, ettől függetlenül tényleg bravúrokat hajtott végre a pécsiek kapusa.
Mészáros Ferenc, a Pécs vezetőedzője: – Az első tizenöt-húsz percben nem azt játszottuk, amit kellett volna. Akkor még egy kicsit megilletődöttek voltunk, kapkodtunk. Az első félidő második felére már rendezettebbek lettünk, meg mertük tartani a labdát. A szünetben volt egy kis fejmosás, átrendeztük a sorokat, egy-két játékos más pozícióba került, és aztán akadt néhány kiváló teljesítmény is a csapatban. Örülök a fiataljaink jó teljesítményének. Érzik a bizalmat, látják azt, hogy ha van teljesítmény, akkor bízom bennük. Nagy most nálunk a konkurenciaharc, de inkább én legyek ilyen szempontból bajban, és nekem legyen nehéz feladatom az együttes összeállításánál, mint hogy szűken legyünk, s ne tudjak kik közül meríteni és választani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.