Kiemelt hírek

Villachban hangolódott a Videoton

Három órával a Sturm Graz–Videoton Bajnokok Ligája-selejtező előtt semmi sem utalt arra Klagenfurtban, hogy este meccs lesz a városban.

Annak ellenére, hogy Grazból mintegy tízezer, Magyarországról pedig legalább ezer szurkolót várnak, a városközpont és a stadion környéke teljesen kihalt volt, nemhogy mezt vagy sálat viselő drukkerrel nem találkozhatott a bámészkodó, de még helyi lakos sem tartózkodott az utcákon Karintia tartományi fővárosában – áll az MTI helyszíni tudósításában.

Ez persze nem meglepő, tekintetbe véve, hogy az Alpok lábainál fekvő Klagenfurt – a Wörthi-tó révén – olyan mediterrán jellegű mikroklímával rendelkezik, hogy a hőség még a késő délutáni órákban is elviselhetetlen, ennek megfelelően, ahogy általában a déli-európai országokban, úgy itt is minden zárva van 14 órától egészen 18 óráig. Az emberek pedig a hegység láncolatai között megbúvó hűsítő vízben keresnek menedéket.

Villachban, a Videoton állomáshelyén azért természetesen a mérkőzés volt a középpontban. Paulo Sousa vezetőedző a 12 óra 15 perctől tartott taktikai értekezleten arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy a Sturm részéről szinte természetesnek veszik a továbbjutást, márpedig ez olyan helyzet, amelyből lehet profitálni. A portugál szakember kezdőcsapatot nem hirdetett, azt csak a meccs helyszínén teszi meg.

A székesfehérváriak 19 órakor, rendőri felvezetéssel érkeztek meg a 2008-as Európa-bajnokságra épített Hypo-Arenához, a találkozó pedig 20 óra 30 perckor kezdődik.

Olvasói sztorik