Kiemelt hírek

Ha Siófokra megy, hosszabbítania kell az MTK-val

Még Nagy Gábor sem tudja, hol folytatja pályafutását.

A 26 éves középpályás, Nagy Gábor jelenleg az MTK játékosa. Az elmúlt szezonban nevelőegyesületében, a Haladásban játszott kölcsönben, ám a fővárosiak és a zöld-fehérek nem tudtak dűlőre jutni egymással a játékos jövőjével kapcsolatban, így az szinte biztosnak tűnik, hogy Nagy nem tér vissza Szombathelyre. Ma több sajtóorgánumban is megjelent, hogy a következő évet kölcsönben a Siófoknál tölti.

A játékos azonban a Rangado megkeresésére cáfolta a hírt.

– Ez nem teljesen igaz, még nem került pont az ügyem végére. Először is, az előző szezon végén a szombathelyi vezetők, beleértve Aczél Zoltánt is, jelezték, hogy számítanának rám a következő évben is. Azt mondanom sem kell, hogy nagyon jól éreztem magam odahaza, szerettem volna én is ott maradni. De úgy néz ki, hogy a két klub vezetői nem tudnak megegyezni. Az MTK olyan kivásárlási árat szabott meg, amit Szombathelyen nem tudnak teljesíteni. Így rajtam kívülálló okok miatt nagyom messze kerültem attól, hogy a Haladásban folytathassam pályafutásomat. Most úgy néz ki, hogy két lehetőségem van: körvonalazódik egy megállapodás az MTK és a Siófok utánpótlás csapatai között. Ennek keretében engem ingyen odaadnának a Siófoknak egy évre kölcsön, viszont akkor hosszabbítanom kellene még egy évet az MTK-val. Ezt viszont én nem nagyon szeretném. A másik, hogy lehúzok egy évet az Budapesten a másodosztályban és utána szabadon igazolható leszek. A klub tegnap átirányított engem Siófokra, mondván, hogy itt készüljek a szezonra. Tegnap már egy félidőt játszottam is egy edzőmeccsen. Én viszont még nem döntöttem. Az elkövetkezendő pár hétben eldől a sorsom – mondta Nagy a rangado.hu-nak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik