Kiemelt hírek

A Haladás is keresi Hommát

A Diósgyőr, a Honvéd, a Pécs és Vasas után a Haladás is szeretné szerződtetni a japán Homma Kazuót, de az sem kizárt, hogy Siófokon marad.

– Szerencsére van néhány ajánlatom, de egyelőre nem kapkodok – mondta a Rangadó érdeklődésére a kiváló támadó, aki megerősítette a fent említett klubok érdeklődését. – Harmincegy éves vagyok, van egy gyerekem, nem akarom, hogy hiányérzete legyen. Az elmúlt hétvégén is a barátnőmnél és a kisbabámnál voltam, Nyíregyházától hetven kilométerre, a román-ukrán határ közelében. Egy hónapja nem találkoztam velük, nagyon örülök, hogy most meg tudtam látogatni őket.
Homma Kazuo korábban futballozott Szegeden, Pápán, Diósgyőrben és Nyíregyházán is, a legutóbbi szezonban pedig a Siófokot erősítette.
– Fontos, hogy bárhova megyek, a családom mellettem lesz, tehát nem számít a távolság a következő csapatom kiválasztásában – folytatta a japán játékos. – A lényeg, hogy mennyire számítanak rám, és persze a pénz is fontos, a családom miatt. Siófokon jól éreztem magam, rendkívül családias a hangulat, meccs után is mindig összejöttünk, összetartottunk. Arra is van esély, hogy maradok. Nyitott vagyok mindenfelé. Meghallgatok minden ajánlatot, semmit nem zárok ki. Hamarosan lejár a szerződésem, július elsejétől szabad leszek.

Olvasói sztorik