Hírek

Nem bírt egymással a Mezőkövesd és a Puskás

Először úszta meg kapott gól nélkül a Puskás Akadémia idegenben.

OTP Bank Liga, 20. forduló

Mezőkövesd Zsóry – Puskás Akadémia FC 0-0 (0-0)
Mezőkövesd. Játékvezető: Berke
Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Mlinar, Iszlai – Tóth, Bognár (Koszta, 68.), Cseri (Misák, 83.) – Novák (Drazsics, 64.).
Vezetőedző: Kuttor Attila
PAFC: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Spandler, Trajkovski – Mevoungou – Szakály P. (Molnár, 72.), Márkvárt (Bacelic-Grgic, 80.), Knezevic, Perosevic – U. Diallo (Henty, 58.). Vezetőedző: Pintér Attila

Megkezdődött az OTP Bank Liga tavaszi szezonja, a sereghajtó Mezőkövesd a nyolcadik helyen álló Puskás Akadémiát fogadta. Az átigazolási időszakban nyolc játékos érkezett a hazaiakhoz, míg Pintér Attila együtteséhez négy játékos csatlakozott.

A 6. percben alakult ki az első valamirevaló helyzet a találkozón, Perosevic beadása után ketten is érkeztek a kapu elé, ám a bekkek tisztázni tudtak. Egy minutummal később a túloldalon Cseri ment el védője mellett az alapvonalon egy szöglet után, középre passzolt, Katanec lőhetett nagyjából tizenöt méterről, próbálkozása azonban elkerülte a kaput.

Inkább a hazaiak akarata látszott érvényesülni, Tóth került helyzetbe (18. perc), Hegedüs megfogta a próbálkozást, majd a félidő derekánál Bognár készített le Tóthnak, nagy sansz volt, de támadó ezúttal sem élt a lehetőséggel.

A félidő végéhez közeledve Knezevic lövése nem fogott ki Dobón. Az első játékrész hajrája a Puskásé volt, gól azonban nem született, 0-0-s állással mehettek fújni egyet a csapatok.

Egyik tréner sem változtatott csapatán a félidőben. Az 55. percben Mevoungou került ziccerbe, a kameruni középpályás azonban Dombóba lőtt, majd Knezevic tüzelt kapásból húszról, nem tévedett sokat – ez a periódus egyértelműen a Puskásé volt.

Felpörögtek az események, előbb Katanec bólintott kis híján a saját kapujába, majd Henty lövését hárította bravúrral Dombó, ám a támadó lesen tartózkodott. Jobban haraptak a csapatok, adódtak lehetőségek mindkét oldalon, továbbá szabálytalanságokból sem volt hiány.

A 90. percben Vadnai találhatott volna be, Heris azonban nagyot mentett. Két percet hosszabbított a játékvezető, gól már nem született, 0-0-val ért véget az összecsapás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik