Hírek

Felcsúton vesztette el veretlenségét a Fradi

Áramszünet és ítéletidő miatt kétszer is félbeszakadt a meccs, de magabiztosan nyerte az NB I rangadóját a Videoton.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Videoton – Ferencváros 3-1 (1-0)
Felcsút, játékvezető: Solymosi
Videoton: Kovácsik – Fiola, Juhász, Fejes, Stopira – Varga J., Pátkai – Nego, Lazovics, Suljic (Kovács I., 90.) – Scsepovics (Hadzics, 85.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Ferencváros: Dibusz – Botka, Batik, Otigba, M. Pedroso – Lovrencsics, Csonka (Böde, 58.), Moutari, R. Pedro – Varga R. (Csernik, a szünetben), Priskin. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerzők:Pátkai (12.), Scsepovics (48.), Stopira (83.), ill. Priskin (89.)

Érezhetően nagyobb lendülettel kezdte a meccset a Videoton, aminek az eredménye a 12. percben megszerzett vezetés lett: szép összjáték után Pátkai Máté lőtte ki Dibusz Dénes kapujának jobb alsó sarkát. 1-0

Ezt követően is a Vidi maradt aktívabb, a Fradi első nagy helyzetére 30 percet kellett várni, igaz, ekkor Priskin Tamás olyan helyzetből nem tudott gólt szerezni, amelyet nehezebb volt kihagyni: az ötösön belül egy szögletet követő kavarodás után csak a lécet találta telibe az előtte pattogó labdával.

Az első félidőben még Danko Lazovics jelentett veszélyt Dibusz kapujára, de különösebben nem kellett idegeskednie egyik próbálkozás miatt sem a vendégek kapusának. Nem úgy a másik oldalon Kovácsik Ádámnak, akinek egy szögletet követően kellett bravúrt bemutatni Rui Pedro 12 méteres kapás lövésénél. A 43. percben Priskin is jól érkezett egy beadásra, de Kovácsik ismét résen volt.

Hiába éledeztek a vendégek, a második félidő újabb Vidi-góllal indult: Marko Scsepovics jól érkezett Asmir Suljic beadására, Dibusz pedig tehetetlen volt, a Fradi védői nagyon egyedül hagyták a szerb támadót, aki négy méterről fejelte be a második találatot. 2-0

Ez még csak képletesen volt hideg zuhany, 60 percnyi játék után azonban Solymosi játékvezető a Felcsútot elérő villámlás és vihar miatt az öltözőbe parancsolta a csapatokat.

A kényszerszünet után Loic Nego eldönthette volna a meccset, de nem tudta berúgni az ordító ziccerét, hiába kapott nagyszerű labdát Lazovicstól és vezethette zavartalanul kapura a labdát, a kivetődő Dibusz mellett végül nem tudta elrúgni a labdát – a 70. percben Scsepovics is hasonló helyzetben hibázott. Sokat köszönhetett ekkor a Fradi az egykori pécsi kapusának.

Ekkor elment az áram a Pancho Arénában, a szurkolók telefonjaik világításával szórakoztatták egymást, a csapatok pedig ismét az öltözőbe vonultak. A vihar elvonult, a stadion világítása viszont egy műszer meghibásodása miatt továbbra sem működött, ezért jó háromnegyed órára félbeszakadt a meccs.

Sikerült azonban visszahozni a fényeket Felcsúton, és este 10 óra után, végül is folytatódott a mérkőzés. A második félidőben beálló Böde Dániel pedig rögtön veszélyeztetett is, csak Kovácsik bravúrján múlott, hogy nem szépített a válogatott csatár.

Jót tett a csapatoknak a szünet, frissek voltak a végjátékra, amelyben Stopira a 83. percben végül eldöntötte a három pont sorsát. Egy lendületes támadás után a Fradi védelme megint szétcsúszott, Scsepovics jó ütemben készített elő a balhátvédnek, aki egyet tolt a labdán, majd kilőtte a hosszú sarkot 13 méterről. 3-0

Priskin Böde megcsúsztatott labdáját ugyan még gólra tudta váltani a 89. percben, de ez már csak szépségtapasznak volt jó. 3-1

Thomas Doll csapata ugyan időnként nem játszott rosszul, de ez nagyon kevés volt a bajnokság alighanem legnagyobb esélyese ellen.

A Videoton szép győzelemmel próbálta meg feledtetni a hétközi nemzetközi kupában elszenvedett vereséget, vezeti a tabellát, a Fradi első vereségét elszenvedve 5.

Olvasói sztorik