Hírek

Kabát Péter, a jós: bajnok lesz a Juve, a Real és a PSG

Az egykori újpesti kedvenc a Rangadónak latolgatta az esélyeket, és mondta el, hogy kik a kedvencei a topbajnokságokban.

Premier League

– Kiválóan erősített a Manchester United, ebben az évadban újra markáns esélyese lehet a bajnoki címnek. Az igazolások közül kiemelném Romelu Lukakut, ő valóban sokat tesz majd hozzá a csapat játékához. Az első két forduló után látszik, hogy erős lesz José Mourinho csapata – dicsérte Kabát a “vörös ördögöket”.

– Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Premier League nagyon erős bajnokság. A Manchester City is kifejezetten erős, és hiába tűnik úgy, hogy a Chelsea kicsit visszaesett, egyáltalán nem írnám le. Ez az egyetlen bajnokság, ahol nem tudok egyértelmű végső győztest tippelni.

Serie A

– Nem titok, az AS Roma nagy kedvencem, de sajnos a nyáron sokat gyengült a csapat. Nagyon fog hiányozni Mohamed Szalah és Antonio Rüdiger is, és persze Francesco Totti visszavonulása is érzékenyen érintheti a klubot. A legnagyobb erősítés, hogy sikerült megtartani Radja Nainggolant. Jó lenne harcban lenni a bajnoki címért, de ez valószínűleg nem jön össze, ettől függetlenül dobogóra várom a csapatot – fejtegette a végére bizakodóan a most az NB II-es Győrben futballozó támadó.

Totti visszavonulását nagyon sajnálja Kabát Fotó: Europress/AFP

– Arra számítok, hogy a Juventus idén is megállíthatatlan lesz és besöpri a bajnoki címet – jelentette ki.

Bundesliga

– Egyértelműen Bayern München-sikert várok. A bajorok kiemelkednek a mezőnyből, talán a Dortmund meg tudja őket szorongatni, de a végső győzelem a münchenieké lesz.

A korábbi válogatott támadó szerint a Bayernnek nincs ellenfele Németországban Fotó: Europress/AFP

Kabát természetesen szót ejtett a német első osztály magyarjairól is.

– Nagyon szurkolok Szalai Ádámnak a Hoffenheimnél, a lipcseieknél Gulácsi Péternek és Lőw Zsoltinak, illetve természetesen Dárdai Pálnak, a Herthánál. Legutóbb mindannyian tudtak meglepetést szerezni a csapatukkal, remélem, az új évadban is szép eredményekre számíthatunk tőlük.

Ligue 1

– Neymar leigazolása nagy húzás volt a PSG-től, szerintem nem is lehet megállítani a párizsiakat. A Monaco szimpatikus és erős csapat, de ez a bajnoki cím Párizsba kerül – mondta magabiztosan Kabát.

Könnyen lehet, hogy Neymarral szintet lép a Paris Saint-Germain Fotó: Getty Images

Szerinte egyébként hiba, hogy sokan lenézik a francia pontvadászatot, mert sokkal erősebb liga, mint azt gondolják.
– Nincsenek lefutott meccsek, nagyon erős bajnokságnak tartom a Ligue 1-t.

LaLiga

– Másik kedvenc külföldi csapatom a Real Madrid, és örömmel látom, hogy az előző évad után most is meggyőző teljesítményt nyújt. Elég volt megnézni a Barcelona elleni Szuperkupa-párharcot. Ráadásul úgy gondolom, hogy a Barca sokat gyengült Neymar elvesztésével, egyelőre pótolni sem tudták, így egy egységes és összeszokott Real könnyen megvédheti a címét. Ráadásul Zidane folyamatosan képes játékosokat beépíteni a csapatba, Isco és Asensio is folyamatosan javul és egyre megbízhatóbb, szóval optimista vagyok.

Kabát szerint Zidane nagyon jó csapatot rakott össze Fotó: Getty Images

A Reallal kapcsolatban Kabát még ennél is tovább ment, szerinte a csapat sorozatban akár a harmadik BL-győzelmét is besöpörheti.

– A Bajnokok Ligája nagy esélyesének is a madridiakat tartom. Persze a BL sokkal kiszámíthatatlanabb, több csapat is hatalmas versenyben lesz a győzelemért. Semmiképp sem írnám le a Barcelonát, de beleszólhat a végső győzelembe a PSG, a Bayern és a Juventus is.

Olvasói sztorik