Hírek

„Jó úton járunk” – mondta az eddig nyeretlen DVSC szélsője

Sós Bence szerint amikor javul a helyzetkihasználás, jönnek majd a sikerek is.

Kezdőként lépett pályára, és a meccs legjobbja volt a Ferencváros elleni 0-0-s döntetlen alkalmával Sós Bence, a Debreceni VSC NB I-es csapatának vásárhelyi szélsője.

– Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, pedig minden lehetőségünk megvolt erre. Egységesen, jól futballoztunk, de a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Ha ebben javulunk, sikeresek tudunk majd lenni – mondta a Délmagyarországnak.

Nyári visszatérése óta a 23 éves Sós alapember Debrecenben, gólt is szerzett már, ám csapata csak két ponttal áll négy forduló után.

Fotó: MTI

– A csapat a lényeg, hogy nekem hogy megy, az kevésbé számít. Bizakodó vagyok, mert a legutóbbi két bajnokin mutatott játékunk alapján jó úton járunk. Össze kell még érnie a keretnek. Persze jólesik, amikor elismernek, meg az is, ha gólt szerzek vagy gólpasszt adok, de csak akkor tudok örülni, ha nyerünk is emellett.

A szélsőnek külön kis szurkolótábora volt a Fradi elleni meccsen.

– Igen, egy tízfős társaság az én kedvemért jött el Hódmezővásárhelyről. Korábbi HFC-s csapattársaim közül Szűcs Robi, Rácz Dezső és Antal Krisztián ült a lelátón, az ellenfélnél pedig ugye Batik Bence volt az, akivel játszottam együtt korábban a vásárhelyi csapatban. Mindegyikükkel jó kapcsolatban vagyok, rendszeresen beszélünk, Dezsővel pedig egy baráti társasághoz tartozunk, együtt voltunk nyaralni is.

Olvasói sztorik